Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Pestist vetett volna be Japán az USA ellen

2012. május 15. 16:49

A hírhedt 731-es alakulat (hivatalos nevén Kempeitai Járványmegelőzési Kutatólaboratórium Politikai Osztály) a japán és kínai civilek mellett orosz és amerikai hadifoglyokon kísérletezett a második japán-kínai háborúban (1937-1945) majd a második világháború (1939-1945) idején. A Shiro Ishii vezette egység több százezer embert fertőzött és ölt meg Kínában. Az egykori bűnösöknek sok évbe telt, mire megszólaltak.

<

A japán hadsereg aktívan dolgozott azon, hogy biológiai és kémiai fegyvereket vessen be előbb ázsiai riválisa, Kína, majd a Csendes-óceán feletti szupremációért vívott háborúban az Egyesült Államok ellen. Az egység központja Harbinban (Pingfang kerület) volt, amely a háború során a japánok által létrehozott mandzsu bábállam, Mandzsukuo legnagyobb városa volt. Itt rendezkedett be a Kvantung-hadsereg orvosa, Shiro Ishii parancsnok vezette egység, amely titkos emberkísérletekbe fogott.

Ishii akkor keltette fel Hirohito császár figyelmét, amikor az uralkodó elé járulva felajánlotta neki vizeletét. Hirohito köszönte szépen, de nem kért a japán kultúrában fétisként kezelt folyadékból, mire az orvos örömmel felhajtotta. (Egy japán cég később tömegesen „gyártott” ilyen terméket, Ishii pedig hatalmas hasznot fölözött le a vizelet eladásából származó profitból.)

A 731-es egység Ishii irányítása alatt szépen gyarapodott: egy több mint öt négyzetkilométer területű komplexumot kapott, ahol laboratóriumok, mozik voltak, sőt egy saját vasútvonallal büszkélkedett, amely a krematóriumhoz és a műtőszobákhoz vezetett. Itt érzéstelenítés nélküli élveboncolás folyt: a tudósok azt akarták megvizsgálni, hogy az emberi test hogyan viselkedik a bomlás előtt. Az orvosok azonban nemcsak felnyitották a testet, hanem az elhunytak szerveit is kivették, megvizsgálva azok működését.

Az egység erőszakos megtermékenyítést végzett, az oltás örve alatt pedig szifilisszel, pestissel és feketehimlővel fertőzték meg az áldozatokat. Számos olyan sikeres támadást hajtott végre a japán császári hadsereg, amely a 731-es alakulat által kidolgozott terven alapult. Egyszer például rizst, gabonát és pestissel fertőzött bolhát tartalmazó porcelánedényeket „dobtak” le ejtőernyősökkel, amivel több százezer kínait gyilkoltak meg.

A második világháborúban a 731-es egység egy ehhez hasonló biológiai támadást tervezett az Egyesült Államok ellen. A legveszélyesebbnek a Cherry Blossoms at Night fedőnevű akció tűnt, ami Kalifornia lakossága ellen irányult, de Michiganban például 10 ezer, gyújtóbombát szállító léghajót terveztek küldeni, amivel hatalmas erdőtüzeket okozhattak volna.

Douglas MacArthur amerikai parancsnok a japán kapituláció után futni hagyta a japán tudósokat, de csak egy feltétellel: az Egyesült Államokon kívül nem oszthatták meg más szövetséges hatalommal titkaikat. Az alakulat tagjai közül csupán harminc katonát vontak perbe háborús bűnök elkövetéséért, öt embert halálra ítéltek 1948-ban, de a többieknek tíz évvel később megkegyelmeztek. Ishiire is békés öregkor várt: az orvos megúszta a börtönbüntetést, ráadásul az Egyesült Államokban fegyverszakértőként tovább kamatoztathatta tudását.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?


	Pestist vetett volna be Japán az USA ellen

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra