Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Enciklopédia jelent meg Szabó Dezsőről

2012. január 13. 10:10 MTI

Enciklopédiát készített Szabó Dezső íróról, a két világháború közötti szellemi élet egyik legvitatottabb alakjáról Szőcs Zoltán; a Kairosz Kiadónál megjelent kötetet csütörtök este mutatták be a Magyar Írószövetség budapesti székházában a szerző jelenlétében.

<

Szőcs Zoltán a könyvbemutatón elmondta: másfél éve merült fel a könyv gondolata, bár a mű az elmúlt harminc év gyűjtésének foglalata. A szerző elárulta, nem szándékozott monográfiát írni, mivel három mű már született Szabó Dezső munkásságáról. Azért választotta az enciklopédia műfaját, mert tudomása szerint még egyetlen magyar íróról sem született ilyen jellegű munka. Mint fogalmazott, reméli, műve megkerülhetetlennek bizonyul a Szabó Dezsőt kutató bölcsészhallgatók körében.

Szőcs Zoltán a kötet nyelvezetét a publicisztikához hasonlította, ugyanakkor úgy vélte, műve "pozitívan elfogult". Leszögezte: Szabó Dezső bizonyos gondolatai máig korszerűek, szerinte Az elsodort falu szerzője mára a klasszikusok közé sorolandó, példakép lehet "a hazához való viszony milyenségében", valamint az általa képviselt szolidaritásban, műveltségében is.

Szőcs Zoltán kitért arra is, hogy egy időre abbahagyja Szabó Dezső kutatását, és az életrajzi művére koncentrál, amelyet az idei Ünnepi Könyvhétre szándékozik megjelentetni. A műről Bíró Zoltán irodalomtörténész mondott laudációt, szerinte Szőcs Zoltán könyve műfaja ellenére olvasmányos, "szellemileg sziporkázó", megemlékezik Szabó Dezső életének komor és "kacagtató" pillanatairól is. Az irodalomtörténész kitért az író nehéz jellemére is, ugyanakkor úgy vélte, Szabó Dezső "nagyobb lélek volt sok kortársánál".

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?


	Enciklopédia jelent meg Szabó Dezsőről

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra