Múlt-kor.hu

Az 1949-es sztálini bornírtság-verseny

Vicclap-poénnak meglehetősen sovány volt ez 1949 karácsonyán, amikor is a Ludas Matyi karikatúristája egy ünnepi díszbe öltöztetett gyárkapu bejáratánál örökítette meg a 4-5 éves forma kisgyerek rimánkodására adott választ. („Apu, ha hazamegyünk, ugye beszélsz nekem róla?”)

A Ludas címlapját tréfálkozási próbálkozásként legföljebb az utókorból láthatjuk. Az emberi vonásokat máskor előszeretettel eltúlzó, torzító Toncz Tibor akkor rigorózusan ügyelt arra, hogy rajzán a gyárkapu fölötti hatalmas transzparensről kitekintő férfiú ábrázolása egy jottányit se térjen el az ikonizált változattól: az egyszerűségével tiszteletet parancsoló tábornoki zubbonyon szerényen meghúzódó kitüntetések, magas homlok, ápolt dús bajusz, jövőbe tekintő jóságosan szigorú szem.

Akkor, 1949 telén valóban minden róla, vagyis: RÓLA, „a népek atyjáról”, „a világbéke őréről” (stb. stb., lásd később), vagyishogy Joszif Visszarionovics Sztálinról szólt, aki december 21-én töltötte be 70. életévét. A jeles napot az „egész emberiség eddigi legnagyobb ünnepének” nyilvánítva a Moszkva által megszállt népi demokráciák már októbertől hatalmas vetélkedőbe kezdtek, amelynek joggal adhatnánk a Ki dicsőíti jobban Sztálint? címet. A „hőn szeretett vezér” legjobb magyar tanítványa, a hazai kommunista pártot vezénylő Rákosi Mátyás bokros teendői – a diktatúrát szentesítő alkotmány törvénybe iktatása, a Rajk-per lefolytatása – közepette sem feledkezett meg a közelgő ünnepről.

Ritka kivételként s érthető módon, szeptember elején nem Sztálinhoz, hanem a szovjet pártvezetés meghatározó tagjához, nem mellesleg a Pravda főszerkesztőjeként a nagytestvér, a példakép ország propagandáját, ideológiáját és kulturális életét is felügyelő Mihail Szuszlovhoz fordult. Táviratában arról érdeklődött, „van-e valami határozat Sztálin elvtárs 70. születésnapjának megünneplésére, különösen abban a vonatkozásban, hogy meddig mehetnek el a külföldi, illetve a népi demokráciák pártjai?” Szuszlov válasza nem ismert, az viszont igen, hogy a Magyar Dolgozók Pártjának (MDP) titkársága először október 12-én körvonalazta (azt követően pedig még vagy nyolcszor módosítgatta) miként is képzeli a „szeretettel és hálával teli” megemlékezést, amely – így a határozat – legyen „az egész magyar nép bensőséges hangulatú ünnepe”, ugyanakkor kerülje el annak „hivatalos jellegét és kampányszerűségét”.

Talán mondani sem kell, hogy az elmélet és a gyakorlat (ezúttal is) szöges ellentétbe került egymással. Noha a versenytárs népi demokráciák sem szűkölködtek az ötletekben – Bulgáriában például ötmillió dolgozó sajátkezűleg írta alá a Sztálint köszöntő levelet, Csehszlovákiában, pontosabban Pozsonyban 9 méter magas Sztálin-szobrot avattak – „Magyarország a versenyben jól megállta a helyét”. Legalább is ezzel veregette meg a nép, a valóságban persze, elsősorban önnön vállát a szovjetunióbeli száműzetésben papírra vetett memoárjában Rákosi (Visszaemlékezések 1940-1956. Napvilág Kiadó, 1997.). Ő a „világra szóló esemény” után évtizeddel is „százezrek, milliók spontán lelkesedésének” tudta be mindazt, amit a valóságban központi akarat, az ő vasakarata irányított.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2011. tél számában olvasható.

Előfizetek most

vagy

Emlékeztetőt kérek

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2019. nyár: Őrült uralkodók

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra