Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Posztumusz díj Esterházy Jánosnak

2011. október 28. 15:06 MTI

A New York-i Rágalmazásellenes Liga (ADL - Anti-Defamation League) zsidó szervezet hivatalosan bejelentette, hogy az idei "Bátorságért" járó kitüntetését posztumusz Esterházy Jánosnak adja.

<

A Rágalmazásellenes Liga (Anti-Defamation League ADL) 1987-ben alapított s azóta évente kiosztott, "A Gondoskodásra Való Bátorságért"-díjat (Courage to Care Award) azok kaphatják meg, akik a vészkorszak idején félelmet nem ismerve mentették a zsidó üldözötteket a náci hadigépezet üldözése elől - tájékoztatott a Felvidék Ma szlovákiai magyar hírportál.

A díjat november 3-án az ADL országos bizottságának éves közgyűlésén, New York-ban adják át Esterházy János lányának. Az ünnepségre meghívást kapott Berényi József, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke is, aki ebből az alkalomból beszédet is mond.

Az ADL az eseményt hivatalos közleményében a honlapján jelentette be, s egyidejűleg a döntésről levélben tájékoztatta Esterházy János Rómában élő lányát, gróf Esterházy-Malfatti Alicet. A szervezet indoklása szerint Esterházy János többszörösen rászolgált erre a díjra, hiszen 1939-ben aktívan bekapcsolódott a lengyel - köztük sok zsidó - üldözöttek Magyarországra való menekítésében, és ő volt az egyetlen, aki nemet mondott a zsidóüldözésre a szlovák parlamentben.

A díjat az ADL ez alkalommal nevezi át az egykori lengyel diplomata, Jan Karski tiszteletére "Jan Karski Courage to Care Award"-ra. Jan Karski volt az, aki elsőként számolt be szemtanúként Hitler végső megoldásáról a nyugati országoknak, s ezzel kivívta az ADL elismerését. Az egykori diplomata, a Georgetown-i Egyetem professzora 86 éves korában, 2000-ben hunyt el. Az ADL az immáron Jan Karski nevét viselő díjat november 3-án szeretné átnyújtani Esterházy János lányának a szervezet országos bizottságának éves közgyűlésén, New York-ban.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?


	Posztumusz díj Esterházy Jánosnak

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra