Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Az elmúlt évszázad tüntetéseit idézi a Foglald el a Wall Streetet mozgalom

2011. október 13. 12:50

A hatvanas évek tömegdemonstrációira és az 1929-es gazdasági válság nyomán fellépő megmozdulásokra emlékeztetnek az őszi amerikai tömegtüntetések az egykori résztvevők és a történészek szerint.

<

A Foglald el a Wall Streetet! mozgalom megmozdulásai számos amerikai szerint a 20. századi nagy demonstrációkat idézik. „A gyomromban éreztem, hogy ez nagyon hasonló ahhoz, amiben a hatvanas években részt vettem” – mondta el a demonstrációkon résztvevő, ma 64 éves Paul Friedman, aki egykor egyetemistaként szervezte a tiltakozásokat. „Amit az emberek kifejezésre juttatnak, az a lehetőségeik összeszűkülése, nem pedig növekedése, valamint a reményeik csökkenése, nem a fokozódása, és ez természetellenes érzés egy fiatalnak” – tette hozzá.

Az új mozgalom támogatói a Wall Street 2008-as kormányzati kisegítése ellen tüntetnek, amelyből véleményük szerint hatalmas hasznot húztak a bankok, míg azon átlag amerikaiak, akik az állásaik bizonytalanságától és a magas munkanélküliségtől szenvednek, kevés szövetségi segítséget kapnak. Ami közös lehet a hatvanas évek és 2011 demonstrációiban, az az, hogy ez is érinti az összes háztartást, ugyanis a válság éppúgy fenyeget minden családot, mint a rasszizmus és a vietnami sorozás az 1960-as években.

A Georgetown Egyetem társadalmi mozgalmakkal foglalkozó történésze, Michael Kazin szerint a Foglald el a Wall Streetet! demonstrációi a nagy gazdasági világválság tüntetéseit idézik: „Ez olyan, mint a harmincas évek tüntetései, amelyek a munkanélküliség elleni demonstrációkkal kezdődtek és a megerősödő munkásmozgalmakban csúcsosodtak ki” – mondta el a történész. Kazin hozzátette, hogy most is egyetemisták, értelmiségiek és munkások osztoznak a közös cél, azaz a jó munkahely reményében.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?


	Az elmúlt évszázad tüntetéseit idézi a Foglald el a Wall Streetet mozgalom

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra