Múlt-kor.hu

Gyárfás tökéletes zsúfoltsága

Miután édesapja megtalálta Bárczi Benő holttestét, a tetemre hívás intézményének segítségével kívánta leleplezni fia gyilkosát. A tetemre hívás – ahogyan Arany János maga is írja utolsó előtti, 1877 októberében papírra vetett balladájának jegyzeteiben – olyan szokás volt a középkorban, amelynek keretein belül egy „tiszti pörosztó” és egy „kánoni pap” felügyelete alatt a tetemhez hívták az elhunyt lehetséges gyilkosait: családtagokat, barátokat, ellenségeket. Amikor az életét kioltó lépett melléje és kezét a homlokára tette, a halott sebe vérezni kezdett.

Bárc – a valóságban nem létező – falujának ifjú nemeséhez ezért hívatja apja a falu összes lakóját. De mivel a seb nem vérzik, a halotthoz szólítja édesanyját és testvérét is – mindhiába. Az utolsó, aki az elhunythoz lép, annak „titkos arája”, Kund Abigél – és ekkor a seb vérezni kezd. A körülötte állók megállapítják: a szerető a gyilkos. Ő azonban kitépi a tőrt a halott mellkasából és dalolva, sikítva elrohan, miközben „vetni kezet rá senki se mer.”

A történet csupa rejtély – mert bár megtudhatjuk, hogy az ifjú Bárczi hiába lehetett biztos szerelme hűségében, mégis bizonyítékot akart, amelynek hiányában öngyilkossággal fenyegetőzött, szeretője pedig erre válaszul tőrt adott a kezébe. De miért volt a lánynál tőr, amikor találkozott szerelmével? Mit akart bizonyítani Bárczi Benő az öngyilkossággal, ha egyáltalán öngyilkosság volt? Vagy a lány a saját kezével ölte meg őt? És mi történik Abigéllel, amikor meglátja halott szerelmét? „Szeme … lángot lövell, / Kacag és sír, …. / S vércse visongással rohan el.” „Táncolni, dalolni se szégyell.” Vagyis megőrült volna? Vagy „víg dala”, mely szerint „Egyszer volt egy leány, / Ki csak úgy játszott a legénnyel, / Mint macska szokott az egérrel!” inkább arra utal, hogy tettét boszorkányos módon előre kitervelte?

Mindezeket balladai homály fedi. A titkokkal és kérdéssekkel teli, a végletekig felfokozott feszültségű történet azonban tökéletes témát szolgáltatott egy olyan korszak ifjú festőművésze számára, amelyben a közönség hősökre, hőstettekre, drámára és pátoszra éhezett. Abban a kiegyezés utáni időszakban, amely romantikus érzülettel fordult a korábbi évszázadok nemzeti egységet és nagyságot bizonyító történeteihez, eseményeihez és az azokon keresztül átélhető erkölcsi és morális példamutatáshoz. És amely korszak a régmúlt történelmi eseményeiben a közelmúltban levert forradalmi évek dicsőségét is feleleveníteni vélte.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2011. ősz számában olvasható.

Előfizetek most

vagy

Emlékeztetőt kérek

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2019. tavasz: A vörösterror 133 napja

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra