Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Digitálisan is elérhetők a PMMI múzeumi könyvtárainak katalógusai

2011. augusztus 30. 13:46 MTI

Az interneten keresztül is elérhetővé váltak a Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága (PMMI) kilenc múzeumi könyvtárának katalógusai, melyek összesen több mint 100 ezer tételt tartalmaznak.

<

Mostantól a http://konyvtarak.pmmi.hu oldalon keresztül a világ bármely pontjáról el lehet érni a Pest megyei múzeumi könyvtárakat - jelentette be a hétfői projektzáró sajtótájékoztatón a PMMI igazgatója.
Kálnoki-Gyöngyössy Márton emlékeztetett arra, hogy jellegükből adódóan a kilenc szakkönyvtárból köteteket kivenni nem lehet, a digitális hozzáférésnek köszönhetően azonban sokkal egyszerűbbé válik a helyben olvasást szolgáló könyvtárközi kölcsönzés is.

Az EU és a magyar állam 23,5 millió forintos támogatásával megvalósult projekt ötletgazdája, Kovács Judit elmondása szerint a 100 ezres anyagból három fókuszkönyvtárat alakítottak ki Cegléden, Szentendrén és Vácott, ezekbe az intézményekbe összpontosultak a pályázat múzeumpedagógiai programjai. Nem lebecsülendők azonban az Aszódon, Nagykőrösön, Ráckevén, Szobon, Tápiószelén és Zebegényben található, kisebb muzeális intézmények állományai sem - figyelmeztetett a PMMI igazgatóhelyettese.

Mint megjegyezte, a tagkönyvtárak anyagában jelentős szakirodalom lelhető fel, elsősorban a helytörténet, régészet, történettudomány, néprajz és művészettörténet területén. A távlati tervekről szólva Kovács Judit elárulta, amennyiben felépül Szentendrén az új Ferenczy Múzeum, abban egy nyilvános képzőművészeti szakkönyvtárat fognak létrehozni. A jövő pedig maguknak a könyveknek, kiadványoknak a digitalizálása lehet - fűzte hozzá.

A PMMI munkatársai a projekt múzeumpedagógiai vonatkozásairól is beszámoltak, kiemelve, hogy az elmúlt egy évben lezajlott foglalkozások mind a diákok, mind a kísérő pedagógusok számára nagy élményt jelentettek, a múzeumi szakembereket pedig számos tapasztalattal gazdagították. "A legfontosabb tanulság, hogy a múzeumok leggyakoribb vendégei a gyerekek, fiatalok, mégis rájuk szoktunk felkészülni a legkevésbé" - emelte ki a PMMI ceglédi Kossuth Múzeumát vezető Reznák Erzsébet.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Digitálisan is elérhetők a PMMI múzeumi könyvtárainak katalógusai

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra