Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Digitalizálták két galéria közel-keleti gyűjteményét

2011. augusztus 1. 08:27

A Freer Gallery of Art és az Arthur M. Sackler Gallery Archives egy olyan háromdimenziós technológiát fejlesztett ki, amelynek köszönhetően a gyűjteményükben fellelhető, mintegy négyszáz ékírásos, arab és perzsa szöveg bárki által kutathatóvá válik.

<

Az ékírásos szövegekről készített préselt papírmásolatokat a 20. század elején készítette Ernst Herzfeld (1879-1948) német régész, amivel az volt a célja, hogy megörökítse az emlékművekre és épületekre írt szöveges forrásokat. A Közel-Kelet-kutató ezekre összepréselt, öntőmintára emlékeztető vizes papírokat helyezett, majd hagyta megszáradni, így valóságos háromdimenziós képet készített az adott írásról. A másolatok elengedhetetlenek voltak a későbbi kutatások során, mivel a tudósoknak elég volt felkeresniük őket az adott európai intézményben, s nem kellett a helyszínre menniük.

A nyomatokon arab, perzsa és ékírásos szövegek láthatók. Maguk a források templomok és középületek falaira, valamint szobrokra kerültek, rajtuk győztes csaták leírásával, az előkelők címeivel, illetve uralkodók neveivel. „Ezek a digitális képek nagyszerű lehetőséget biztosítanak arra, hogy megismerjük a civilizációk bölcsőjét” – nyilatkozta Alex Nagel, a közel-keleti részleg kurátora. „Azzal, hogy a tudósok számára még könnyebbé válik a kutatás, további felfedezések várhatók a szövegeket illetően” – tette hozzá.

Az ún. RTI-technikával (Reflectance Transformation Imaging) könnyen kezelhetővé válnak a szövegek, feljavul az írások olvashatósága, miközben az eredeti forrásokban nem esik kár.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Digitalizálták két galéria közel-keleti gyűjteményét

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra