Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Schiele-rajzokat kaphatnak vissza a korábbi tulajdonos örökösei

2011. június 15. 10:56 MTI

Egon Schiele öt rajzát kaphatják vissza az Albertina Múzeumtól a korábbi tulajdonos örökösei egy szakértői bizottság állásfoglalása alapján - írta keddi számában egy osztrák lap.

<

A Der Standard beszámolója szerint a bizottság múlt pénteki ülésén javasolta a műtárgyak átadását az 1941-ben koncentrációs táborba deportált és ott meggyilkolt Karl Mayländer zsidó üzletember örököseinek.

A cikk szerint a szakvéleményben a Lány napszemüvegben, az Olga Gallus arcképe, a Proletárfiú, a Heinrich Benesch arcképe és a Fiúakt című Schiele-rajzok szerepelnek. A szakértői vélemény szerint emellett a bécsi Természettudományi Múzeumnak is meg kell válnia 176 növényrajztól, ezek Ernst Moriz Kronfeld gyűjteményébe tartoztak egykor.

A Claudia Schmied oktatási és kulturális miniszter által létrehozott restitúciós bizottság mintegy fél évvel korábban hozott állásfoglalást másik öt, szintén az egykori Mayländer-gyűjteménybe tartozó rajzról. A testület akkori szakvéleményében azt írta, hogy ha a jelenlegi tulajdonos, a magánalapítványi kezelésben lévő Leopold Múzeum - akárcsak az Albertina - állami múzeum lenne, akkor kötelező lenne visszaszolgáltatnia a rajzokat az örökösöknek. A - rá nézve nem kötelező erejű - szakvéleményt a múzeum eddig nem követte.

Ausztriában egy sor, a német megszállás alatti nemzetiszocialista időszakhoz köthető restitúciós ügy van napirenden az utóbbi években, részben az állami bizottság életre hívásának következményeként. Nagy figyelemre tartott számot többek között Jan Vermeer egyik főművének, a Műterem (másik közismert nevén: A festészet allegóriája) című olajfestménynek a sorsa. A bizottság döntése alapján a remekmű a bécsi Szépművészeti Múzeum gyűjteményében maradhat, mert nem találták bizonyítottnak, hogy előző gazdája, Jaromir Czernin kényszer hatására adta azt el Adolf Hitlernek.

Egy másik esetben a Rudolf Leopold műgyűjtő által alapított Leopold Múzeum hosszú jogi vita után végül peren kívüli megállapodás keretében 15 millió eurót (több mint négymilliárd forint) fizetett Lea Bondi-Jaray örököseinek Schiele Wally arcképe című festményéért. Az osztrák expresszionista festő kedvesét ábrázoló kisméretű olajfestmény így több mint egy évtized után visszakerült a múzeumba az Egyesült Államokból. Az alapítvány annyira meg akarta tartani "a Wally"-t, hogy a kártérítésre felvett kölcsön visszafizetése érdekében júniusban árverésre bocsát egy másik nagy értékű Schiele-festményt.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Schiele-rajzokat kaphatnak vissza a korábbi tulajdonos örökösei

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra