Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Ítéletnapi Könyv - újratöltve

2011. május 16. 13:41 BBC News

Az uradalmak és lábasjószágok helyett a nyolcvanas évek Nagy-Britanniájának mindennapjait örökítette meg a BBC által 25 éve életre keltett Ítéletnapi Könyv, amelybe most új életet leheltek, s az interneten is elérhetővé teszik a tartalmát.

<

A brit közszolgálati médium a projekt elindulásakor több mint egy millió átlagembert szólított meg, az így beküldött fotókból és írásos beszámolókból készített elektronikus verziót pedig kereskedelmi forgalomba is hozták. Annak ellenére, hogy ennek apropóján a televíziós show műsorok doyenje, Paul Coia részvételével még egy televíziós játék is elindult, a kor technikai színvonala nem engedte meg, hogy a rendszer tovább terjeszkedjen.

A „könyv” két lézerdiszken jelent meg, a felhasználóknak pedig csupán egy BBC Master számítógépes szoftverre volt szükségük, hogy csatlakozni tudjanak a programhoz. Ennek telepítése akkor 5 ezer fontba került, így érthető módon csak kevesen engedhették meg maguknak, hogy böngészhessék az össznépi gyűjteményt. (végül összesen csak ezer darabot adtak el belőle)

Az elmúlt 25 évben annyit fejlődött a technika, hogy a korongon levő tartalom szinte teljesen elérhetetlenné vált. Néhány elhivatott szakember azonban pénzt és időt nem sajnálva végül egy évnyi munka után kinyerte a "közösségi lemezen" található információkat, majd lemásolta és jegyzetekkel látta el azokat, amelyeket a BBC most az interneten készül közzétenni.

A Domesday Újratöltve (Domesday Reloaded) projekt vezetője, Alex Mansfield szerint az adatmentés rendkívül problémás volt, mivel a lézerdiszken található adatok közül egyik sem felismerhető fájlformátumú volt. „A digitális kor előtti időszakról beszélünk, ezért itt minden kép még analóg volt, annak ellenére, hogy lézerdiszkre készítették. Nem voltak tömörítve” – nyilatkozta Mansfield. A képek digitalizálásával meggyűlt a szakemberek baja, de a szövegekkel már könnyebb dolguk volt, mivel azok digitális formátumban kerültek a lemezre.

Az adatmentéssel párhuzamosan a Domesday-projekt folytatni szeretné eredeti misszióját, s arra kérik a 21. századi felhasználókat, hogy készítsék el a maguk fotóját környezetükről, írjanak szövegeket és küldjék el azokat. Mansfield szerint ez ma már sokkal gördülékenyebben fog menni, az embereknek csupán el kell ezeket készíteniük, majd egy lezárt borítékban feladniuk a BBC címére.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?


	Ítéletnapi Könyv - újratöltve

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra