Népünnepélyek voltak a középkori húsvéti körmenetek

2011. április 23. 14:00

A késő középkor szinte valamennyi nagy ünnepének elmaradhatatlan részét képezték a körmenetek. A kiinduló állomásnál a résztvevők meghatározott hierarchikus rendben álltak fel, és ezt mindvégig megőrizték. A különböző processziók több főbb kategóriára oszthatók: vannak a rendes, illetve a rendkívüli körmenetek. Az előbbiekhez az egyház által előírt ünnepeken tartott körmeneteket lehet sorolni, az utóbbiakat a helynökök írták elő. A körmeneteket általában összekapcsolták a szentmisével, de ettől függetlenül is megtarthatták. Voltak könyörgő, engesztelésért fohászkodó menetek, de a győztes csata feletti öröm is egységbe forraszthatta a közösséget.

A körmeneteknél több típust lehet elkülöníteni. Az introitus tulajdonképpen bevonulási körmenet volt, amikor a misét ünnepélyesen megnyitották. A klérus általában a mellékhajón vonult végig, majd a főhajón át érkezett az oltárhoz. Az asperges szokása még a Karoling-korban alakult ki: a vasár-, és ünnepnapi nagymise előtt a pap szenteltvízzel megáldotta a híveket, majd körmenetben végigjárták a templomot, a temetőt, a székesegyházak és a kolostortemplomok kerengőit.

A szentelési ceremóniák sem nélkülözték a körmenetet. Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén (február 2.) minden templomban ünnepi processziót tartottak, amelynek során megáldották a gyertyákat. A virágvasárnapi processziókat általában a templomon kívülre szervezték. A késő középkor egyik leglátványosabb vallási eseménye az úrnapi körmenet volt. Az Úrnapjával kapcsolatosak a csütörtöki misealapítványok, amelyeket a Krisztus Teste konfraternitások hoztak létre. A tagok minden csütörtökön ünnepi szentmisén, illetve hetente körmeneten vettek részt.

A körmenetek során időnként az ereklyéket is körbehordozták, amivel a kérés "hatékonyságát" kívánták növelni. A processziókon belül jól el lehet különíteni az ún. transzlációs körmeneteket, ezek az ókeresztény kortól kezdve ismertek voltak. Az elhunyt mártírok testét sírjukból felemelték (elevatio), majd a püspök vezetésével a hívek ünnepi körmenetben vitték át a bazilikába. A pálos rend védőszentjének, Remete Szent Pálnak a maradványait 1381-ben hozták Magyarországra, Budán a királyi kápolnában közszemlére bocsátották. A testet végül Budaszentlőrincen helyezték el. Mátyás király 1489-ben Alamizsnás Szent János ereklyéjét fogadta ünnepélyes körülmények között. Egyes szerzetesrendek körmenettel ünnepelték alapítójukat.

A körmeneteken klerikusok és laikusok egyaránt részt vettek, nem számított a nem, a kor és a társadalmi helyzet. Az úrnapi és az ereklyés processziók szinte népünnepélynek illettek be. A résztvevők számát több körülmény is befolyásolhatta. A széles nagyközönség előtt ismert processziók nagy tömegeket vonzottak, melyek közül a genti, és a brugge-i emelkedett ki. Az aacheni körmeneteket is hatalmas mennyiségű ember látogatta, különösen a nagy, hétéves búcsú idején. Egy 15. század végi adat szerint volt olyan év, hogy 142 ezer zarándok érkezett a 10 ezer fős városba. A párizsi Aprószentek temetőben tartott szertartáson 12 500 gyermek vett részt.

A rangsorrend igen szigorú volt: a középpontban az Oltáriszentség állt, az Eucharisztiától való távolság a különböző személyek rangját tükrözte. A kivételt Köln és Trier jelentette, mivel ott a körmenet elején vitték a monstranciát. Egy 1424-es barcelonai ordó pontosan felvázolta a menetet: a menetet a trombitások nyitották, majd a tíz legrangosabb templom zászlaja következett. Őket a gyertyavivők követték, jobb oldalón a dóm, míg baloldalon a város gyertyáit vitték, majd a vakok, sánták, molnárok, pékek, halászok jöttek. Utánuk vonult a klérus, a monstranciát hordozó püspök előtt énekesek, ministránsok mentek.

Eichstättben a 15. században rendelkeztek a körmenet szabályairól. Először a nyolc céh indult el, aztán a zsoldosok, a mesterek fiai, majd maguk a mesterek következtek. Utánuk a székesegyházi iskola tanulói, a dóm papsága, a plébániák papsága, a káplánok mehettek. Őket következtek a rózsaszirmokat szóró gyerekek, ezzel jelezték az Oltáriszentséggel érkező püspököt. Végül a kanonokok, a városi tanács tagjai, majd a férfiak, végül a szüzek, feleségek és özvegyek vonulhattak.

Időnként azonban előfordulhattak olyan események, amelyek veszélyeztették az események szakralitását. Az úrnapi körmenethez színészek, mutatványosok, maskarások csatlakozhattak, akik időnként világi előadásokkal fűszerezték meg jelenlétüket. Az egyház természetesen fellépett ezek ellen, olykor a város világi vezetése is a sarkára állt, mint ez történt Tournai városában. Gentben is számos probléma merült fel. Üvöltöző ittas emberek, utcagyerekek vitték az ereklyét, a körmeneten résztvevő csőcselék-szerű tömegek az erőszakos tettektől sem riadtak vissza.

Éppen ennek visszaszorítása érdekében Karthauzi Dénes egy összefoglalót készített a processziókról (A körmenetek rendjéről és a szentek tiszteletéről). Időnként az is előfordult, hogy ezekben a szent pillanatokban robbant ki valamilyen társadalmi konfliktus, vagy két plébánia közössége itt kívánta megoldani a köztük lévő nézeteltéréseket.