Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

A Nap mozgását is leképezte az ókori számítógép

2011. április 7. 14:14

A világ legrégebbi asztronómiai szerkezete – bonyolult, fogaskerekekre épülő mechanizmusa miatt – évszázadokkal megelőzte a korát. Egy kísérlet azonban bebizonyította, hogy az antiküthérai szerkezet egyszerű geometrián alapult, s a Hold, illetve a Nap finom mozgását is lekövette.

<

A kétezer éves, a görög Antiküthéra szigete mellett egy hajóroncs fedélzetén 1901-ben felfedezett, erősen korrodált mechanikus számítógép a régi, 19. századi órák pontosságának és komplexitásának jegyeit hordozza magán. Az antiküthérai szerkezettel a napok múlását számították ki, illetve több égitest – köztük a Nap és a Hold – állásának mérésére szolgált, sőt, az olimpiák idejének meghatározását is elvégezhették vele. A szerkezet 37 fogaskerékből állt, amelyet egy kar segítségével lehetett irányítani, a fogaskerekek pedig óramutató karokat mozgattak az előlap felett. A mechanikus számítógép eleje egy órára emlékeztet, amely két koncentrikus kört jelöl ki, az egyik a görög zodiákust, a másik az egyiptomi naptárt mutatja.

„Ez a szerkezet igen bonyolult része” – fogalmazott James Evans tudománytörténész. „Senki nem gondolta volna, hogy az i.e. 2. században ilyen összetett szerkezetek léteztek volna” – tette hozzá. A korábbi kísérletek azt is megmutatták, hogy a mechanika a Hold különleges mozgását is le tudta képezni. Mivel a Hold a Föld körül egy elliptikus pályán, s nem egy szabályos körön mozog, a sebessége a hónap során többször is változik, egyszer lelassul, máskor felgyorsul. Tony Freeth, a Cardiff Egyetem kutatója szerint ezért két, egymást átfedő fogaskerék volt a felelős.

A Föld is hasonló pályát fut be a Nap körül, de ennek még a Holdnál is finomabb hatásai vannak. „Nagyon nehéz lehetett ezeket fogaskerekekkel lemodellezni” – mondta Evans. A kutató kollégáival együtt azt javasolta, hogy nyújtsák meg a zodiákust; ha a mechanika első kerekének részei szélessebbek lesznek, akkor a Napot szimbolizáló karnak nagyobb utat kell megtennie az év során a Bika, mint a Mérleg idején. Ezzel a csúszással tényleg úgy tűnik, mintha a Nap egyszer lassabban, máskor gyorsabban haladna, még ha a kéz által mozgatott fogaskerék állandó sebességgel is mozog.

A kutatók röntgenfelvételeket készítettek a szerkezetről állításaik igazolására. A Journal for the History of Astronomy című folyóiratban közölt kísérletben a szakemberek megvizsgálták a szerkezet 69 fokát, ahol a neveket és az állatövöket még el lehet olvasni – ez azóta már 88 fokra bővült, de ezzel párhuzamosan a kérdőjelek is sokasodtak. Evans és társai azonban úgy gondolják: a szerkezetet nem a napi, praktikus számolásra használták.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

A Nap mozgását is leképezte az ókori számítógép

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra