Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Visszatérhetnek Léva főterére a kommunista jelképek

2011. április 1. 15:24

Visszakerülhet a Léva főterén álló felszabadulási emlékműre az ötágú csillag, a sarló és a kalapács - írja az Új Szó című szlovákiai magyar napilap.

<

Az újság szerint a Hősök terén álló emlékmű eredeti állapota visszaállításának ötletét egy városatya vetette fel a legutóbbi képviselőtestületi ülésen. Az emlékművet a Csehszlovákia felszabadításáért harcoló hősök emlékére 1945 októberében állították. A 18,5 méter magas, mészkőlapokkal fedett vasbeton konstrukció Taby Ica szobrász, formatervező tervei alapján készült. Az emlékmű az elsők közé tartozott, amelyet a II. világháború hőseinek tiszteletére emeltek, a költségeket közadakozásból fedezték.

A rendszerváltás után eltávolították az oszlopon lévő jelképeket, a babérkoszorúban elhelyezett ötágú csillagot, valamint a sarlót és a kalapácsot. Most Ján Medovarsky önkormányzati képviselő javasolta, hogy a Hősök terének felújításakor helyezzék vissza a jelképeket. Medovarsky elmondta: több, főleg idősebb választópolgár kereste meg korábban, és firtatták, mi lett a levett kőtáblával, miért nem kerülnek vissza eredeti helyükre a jelképek.

Nemrég egy városi kiadványban is megjelent az emlékmű régi fotója, és egy olyan mondat is, hogy tiszteletet, megbecsülést érdemelnek egy település épített emlékei. A képviselő szerint az oszlop ezek közé tartozik. Úgy gondolja, a jelképek nem a kommunizmusra utalnak, hanem a felszabadító Vörös Hadsereget szimbolizálják, és annak a mintegy négyszáz szovjet katonának is emléket állítanak, akiket itt temettek el. Medovarsky szerint az emlékművek védelméről szóló nemzetközi szerződéseket be kell tartani.

A szimbólumokat 1991-ben távolították el egy erre a célra létrehozott városi bizottság döntése alapján. A jelképek jelenleg egy helyi vállalkozó, Czíria Márk tulajdonában vannak. Hat évvel ezelőtt megvásárolta a városmajorban lévő telepet, és a rengeteg építkezési hulladék között bukkant rá a kőlap darabjaira valamint a 3x3 méteres kőtábla töredékeire. Czíria kész visszaadni a városnak a szimbólumokat.

Adriana Macáková, a városi hivatal szóvivője elmondta, egyelőre nem tudnak állást foglalni az ügyben, keresik az eredeti dokumentumokat, a képviselőtestületnek kell meghoznia a végső döntést.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Visszatérhetnek Léva főterére a kommunista jelképek

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra