Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Megállapították a legtitokzatosabb könyv korát

2011. február 14. 07:55

Míg a Voynich-kézirat minden idők egyik legtitokzatosabb irományának számít, egy dolog végre biztosnak tűnik: a kutatók ugyanis megállapították, hogy a szöveget hordozó pergamenlapok a korábban hittnél 100 évvel régebbiek lehetnek.

<

Bár van, aki szerint a kéziratot a 8-10 éves Leonardo da Vinci írhatta, az Arizonai Egyetem szakértői a szerzőség kutatása helyett most inkább a pergamenre írt ritkaság korát próbálták megállapítani. Az egyetem fizikusai Greg Hodgins vezetésével radiokarbonos vizsgálatoknak vetették alá a könyvet, és ennek során az derült ki, hogy az a 15. század elején, azaz az eddig hittnél időpontnál egy évszázaddal korábban készülhetett.

A mostani kutatást a Yale vizsgálata előzte meg: a szakemberek ennek során megállapították, hogy a kötet mely részeiből lehet úgy mintát venni, hogy azzal nem károsítják a lapokat. Ennek során négy oldalról vágtak ki 1X6 milliméteres mintákat, amelyeket Tucsonban laboratóriumi körülmények között megtisztítottak, majd alávetettek a vizsgálatoknak. Emellett a tintát is megvizsgálták, amelyről kiderült, hogy minden kétséget kizáróan reneszánsz korabeli lehet, ám ennek radiokarbonos vizsgálata az alacsony szénizotóp-tartalom miatt nem volt lehetséges.

A jelenleg a Yale Egyetem Beinecke Könyvritkaságok és Kéziratok Könyvtárában található kéziratot Wilfrid Voynich könyvkereskedő 1912-ben fedezte fel a Rómához közeli Villa Mondragonében, amikor a jezsuiták eladásra szánt gyűjteményét vizsgálta át. A férfi a könyv megszállottja lett, és 18 évvel később bekövetkezett haláláig minden energiájával a mű jelentését szerette volna megfejteni – sikertelenül.

A kézirat digitális változata

A könyv és a megfejtési kísérletek története

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Megállapították a legtitokzatosabb könyv korát

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra