Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Könyvtárban őriznék a számítógépes játékokat Nagy-Britanniában

2010. november 9. 10:42 The Independent

A számítógépes játékokat fejlesztő iparág képviselői éppen azon fáradoznak, hogy a British Libraryval karöltve megőrizzék a Nagy-Britanniában gyártott, harminc éves múltra visszatekintő játékok még épségben maradt példányait.

<

A Nemzeti Videojátékok Archívuma (NVA) nevet viselő, a nottinghami Trent Egyetem támogatásával 2008-ban indult kezdeményezést azért hívták életre, hogy megőrizzék az utókor számára az informatika őskorában gyártott számítógépes játékokat.

A szakemberek versenyt futnak az idővel, az egyik informatikus, Paul Wheatley szerint az 1970 és 1990 között piacra dobott játékok nagy része már így is elveszett. Ez egybecseng a British Library igazgatója, a Lynne Brindley által tavaly mondottakkal, miszerint a termékek online változatainak növekedésével párhuzamosan Nagy-Britannia az elveszett információk „fekete lyukával” kénytelen szembesülni.

Szakértők szerint a gyártóknak kötelezővé kellene tenniük, hogy termékeik után az 1662-ben törvénybe iktatott köteles példány mintájára másolatot kellene készíteniük. „A számítógépes játékokat gyártó iparági képviselők felismerték a digitalizálás jelentőségét. Sokan számoltak be olyan esetekről, hogy a régi anyagok asztalok alatt, dobozokból tűntek el vagy rongálódtak meg” – mondta el Wheatley, aki egyben hangot adott azon reménykedésének, hogy a British Library dolgozói gárdájának szakértelmét felhasználva megvalósulhat az NVA-val való szoros kooperáció.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Könyvtárban őriznék a számítógépes játékokat Nagy-Britanniában

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra