Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Várépület három dimenzióban

2010. október 7. 08:15 MTI

Az alig több mint ezer lelket számláló Kisnána Gyöngyös és Eger között félúton, a Mátra déli lábánál található. Ez az útvonal nemcsak a kerékpárosok körében kedvelt, hanem sokan állnak meg az út menti parkolóban, hogy megnézzék a közeli, 11-12. században épített várat. Az évszázadok során a tulajdonosok folyamatosan cserélődtek, talán a legismertebb és leghírhedtebb közülük Móré László rablóvezér volt, akit a törökök itt fogtak el, és zártak a Héttoronyba. A mai élet sokkal békésebb körülmények között zajlik: a pallókon közlekedő munkások keze nyomán maradandó, szép látnivaló kezd kibontakozni. Valójában mi is készül? - kérdezte az MTI-Press az építkezés helyszínén Koncsos Sándort, a község polgármesterét.

<

Amióta 1996-ban az önkormányzat tulajdonába került a vár, végeztek felújítást, illetve állagmegóvást?

Amit a szűkös anyagi lehetőségeink engedtek, megtettük. Igyekeztünk a jó gazda gondosságával eljárni. Különböző pályázatokon is indultunk, például a Széchenyi Terv nyújtotta feltételek között, és a területfejlesztési pályázatok keretén belül is igyekeztünk pénzügyi lehetőségekhez jutni. Legutóbb 2008-ban próbálkoztunk, amikor sajnos csak a pályázatunk elfogadását igazolták vissza, ám a szűkös pénzügyi keret miatt forráshoz nem jutottunk.

Mi változott az utóbbi két évben?

A Kisnánai vár komplex turisztikai hasznosítása című pályázatunkat tavaly nyújtottuk be az Új Magyarország Fejlesztési Terv észak-magyarországi operatív programja támogatási rendszeréhez. Ez a pályázat lényegét tekintve a korábbi átdolgozott verziója. Örömünkre ezt a pályázatot már teljes siker koronázta.

Mikor tudtak a konkrét munkálatokhoz hozzáfogni?

A kötelező közbeszerzési eljárások az év elejére lezárultak, és március 1-én adtuk át a munkaterületet egy olyan kistérségi vállalkozónak, akinek már nagy tapasztalata van a műemléki felújításokban. Ők Abasárról járnak át az építkezésre, és folyamatosan mintegy negyven embert foglalkoztatnak.

Milyen szakaszokban készül a vár?

A teljes munkálatok négy ütemre vannak bontva, ennek fő oka a pénzügyi ütemezés. Elsődlegesen a régészeti munkákat kellett elvégezni, ami igen időigényes volt, hiszen utoljára 1968-ban, az Egri Vármúzeum régészei folytattak hasonló tevékenységet. A teljes átadást 2011. június 30-ra tervezzük.

Tudják tartani a határidőket?

Igen, jelenleg az építészeti munkálatok több mint felét már elvégezte a kivitelező, még annak ellenére is, hogy váratlan falomlások is voltak. Meg kell azt is említenem, hogy a várról semmiféle korabeli tervrajz nem áll rendelkezésre, ami miatt az építészeknek ki kell következtetniük az eredeti állapotot.

Mi a következő lépés?

Újabb közbeszerzési eljárásokat írunk ki a technikai eszközökre és a szolgáltatásokra. Ezek többek között a virtuális séta és a színpadtechnika berendezéseit jelentik. A marketing és a kiállítás-rendezés megpályáztatására most készülünk elő. Új honlapot készítünk, és az ország különböző tájaira juttatunk el információs anyagokat.

Milyen új funkciókkal fog a kész vár rendelkezni?

Nem képezi a vár részét a tájház, de mivel egy területen található, ezért azt is felújítottuk. Ezen belül alakítottunk ki egy vendégszobát, valamint a mozgáskorlátozottak részére akadálymentesítést végeztünk. A házon belül létesítettünk egy régi magyar fűszereket bemutató fűszeres kertet. Áttérve a várra, a híd egy szakaszát csapóhíddá alakítjuk át. A vár legrégebbi részét, a templomot jelenlegi állapotában hagyva új téglaburkolattal látjuk el. A vár egy másik részét, a mostani gazdasági épületet többcélú teremmé építjük át.

Ez a terem milyen célokat fog szolgálni?

A vár jelenleg is kedvelt kirándulási célpont, ezért az idelátogató diákok számára kívánunk helyet biztosítani rendhagyó történelemórák megtartására. De ugyanebben a teremben lehet majd időszaki kiállításokat, esküvőket és egyéb összejöveteleket tartani.

Mik a további főbb látnivalók?

A meglévő négyszintű kaputoronyhoz építünk egy lépcsőtornyot, amelyen keresztül közelíthetik meg a látogatók a vártörténeti kiállítást, valamint a legfelső szinten, a teraszt. A várban összesen négy kronoszkóp lesz elhelyezve, amelyben a látogató megtekintheti majd a vár középkori kinézetét. Ennek a továbbfejlesztett változata lesz a virtuális séta, amely lehetővé teszi a vár háromdimenziós bebarangolását. Ilyenre Magyarországon még nem volt példa. Egy külön helyiség kőtárként fog üzemelni, egy másikban pedig zafírbemutatót szeretnénk megvalósítani. Ez utóbbi méltó helyszínként szolgálna, az itt helyben talált több száz kilós zafír kiállítására is. A drágakő jelenleg Budapesten, a Természettudományi Múzeumban látható.

Egyedi eset volt a megtalálása?

Ekkora súlyúé igen. Egyébként a közeli kőbányából származik. Több kisebb zafír szinte naponta kerül elő a falu határában, például a szőlőkben végzett földmunkák során is. Ezért a jövő évtől önkormányzatunk egy közmunkást fog alkalmazni a drágakövek begyűjtésére.

A rekonstrukció teljes összege több mint háromszázmillió forint, honnan tudott egy ilyen kis község saját erőt biztosítani ehhez?

Negyvenkétmillió forintot tudtunk ingatlaneladásból és a Magyar Fejlesztési Banktól felvett, kedvezményes kamatozású hitelből befektetni.

A hitelt vissza is kell fizetni. Milyen látogatószámra és bevételre számítanak?

Az utóbbi években átlagosan tizennégyezer látogató kereste fel a várat. A rekonstrukció utáni ötödik évben el kell érnünk az évi ötvenezret, amit egyébként a pályázatunkban vállalnunk is kellett.

Aki nem csak egy napot akar önöknél eltölteni, az hol talál szállást?

Számítunk a helyi vállalkozók részvételére és a falusi vendéglátás bővülésére. Jelenleg mintegy ötven főt lehet ilyen módon elszállásolni, de ennél jóval többre lenne szükség. Én személy szerint ebben is bizakodó vagyok.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Várépület három dimenzióban

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra