A Lánchíd egyik eredeti láncszeme a Magyar Nemzeti Múzeumban

2010. október 1. 17:15

A 4 méter hosszú, 35 cm széles, 2,5 mázsa súlyú kovácsoltvas láncszem az eredeti hídszerkezetből származik, amelyet a 20. század elején cseréltek le - tájékoztatta Csorba László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója az esemény résztvevőit, miután a tárlat egyik "legsúlyosabb" darabját nyolc férfi felcipelte a múzeumi lépcsőkön és elhelyezte a kiállítási teremben.

Elsőként a Dunán való átkelés nehézsége indította Széchenyi István grófot, hogy a híd ügyével foglalkozzon. Édesapja, a Magyar Nemzeti Múzeumot megalapító Széchényi Ferenc temetésére igyekezvén 1820 szilveszterén egy hetet várakozott a pesti oldalon, hogy a zajló Dunán átkelhessen. Naplója szerint ekkor jegyezte meg az őt vendégül látó Brudern József bárónak, „hogy egyévi jövedelmemet fordítom rá, ha Buda és Pest közt híd épül, s hogy ezért, jóllehet Pesten lakni alkalmasint sohasem fogok, egyetlen krajcár kamatot vagy akár visszafizetést sem fogok követelni. Az a gondolat, hogy hazámnak fontos szolgálatot tettem, majd bőségesen kárpótol.” A kijelentés egy részét megcáfolva 1827-ben Széchenyi Pestre költözött, ahol nap, mint nap szembesült azzal, hogy a híd hiánya komoly gátja Pest-Buda fejlődésének.

Hosszas politikai csatározások során sikerült az 1835-ös pozsonyi országgyűlésen mindkét táblával elfogadtatni a hídtörvényt. A Hídbizottság 1838-ban a Sina György és Széchenyi által felkért Thierney Clark terveit fogadta el egy kétpilléres függő lánchíd építéséről. A kivitelezést a skót származású, ám később itt letelepedő Clark Ádámra bízták, akivel Széchenyi korábban már együtt dolgozott mederszabályozási munkáinál.

Mivel a Lánchíd építése a kor műszaki csúcsteljesítményei közé tartozott, az alkatrészek egy részét - köztük a kovácsolt láncszemeket és gőzgépeket - Londonból rendelték. Az öntöttvas elemeket, köztük a hatalmas kereszttartókat, az osztrák üzemek mellett az Andrássyak dernői vasgyárában készítették. A nyersanyagok az egész Habsburg birodalom területéről érkeztek: a homokkő Vácról, a mészkő Sóskútról, a gránit Mauthausenből, a márga a délvidéki Beocsinból, a jászolgátak építéséhez használt hétezer tölgygerenda Szlavóniából, míg a tégla a Pest-Budai téglaégetőkből.

A kovácsoltvas elem a londoni Howard and Ravenhill gyárban készült, és vízi úton, a Duna-Majna csatornán szállították az építkezés helyszínére. A láncokat a Dunán horgonyzó pontonokon felállított gőzgéppel húzták a helyükre. Széchenyi az építkezést folyamatosan követte, és naplója tanúsága szerint – talán beteg elemállapotától sem függetlenül – személyes sorsát is összekötötte a hídéval. 1848 nyarán, az utolsó láncsor sikertelen beemelésénél, mikor a láncfelhúzó csigasor egyik eleme elpattant és a lánc az úszóállványt összetörve a Dunába zuhant Széchenyit is a vízbe lökve, így írt: „8 óra előtt elpattan a dob egyik gyűrűje, és lezuhan az egész! Én, Majláth, két kisfiam, A. Clark csak nagynehezen menekülünk meg. Nyitva látom a „túlvilágot”! – Babilon! Pusztulás! […] Szétmorzsolódva érzem magam! Most már világosan látom, hogy el vagyunk veszve, visszasüllyedünk a barbárságba. A híd sohasem fog elkészülni, romként fog itt állani.”

A keserű látomás – hála Széchenyi gondos előkészítésének – nem következett be, a híd a következő évben elkészült, amit az elborult elmével Döblingbe kerülő gróf már nem láthatott, sosem ment át a Lánchídon.

A láncszem a Műszaki és Közlekedési Múzeumból érkezett az október 9-től látogatható tárlatra, amely három téma köré csoportosítva tárja a közönség elé a legnagyobb magyar életét és örökségét. A "Híd, város, ország" termeiben a látogató megismerheti, hogy miként lett Széchenyi István az álmok megvalósítója, a nagy összefüggéseket átlátó zseni, a sokoldalú gondolkozó. A kiállítás második nagy egysége Széchenyivel, mint az "Önkényuralom ellenfelével" foglalkozik és rávilágít betegsége jelentőségére az életműben. Az utolsó rész a "Széchenyi kultuszai: hős vagy áldozat?" kérdésre keresi a választ. A kiállított tárgyakon keresztül kirajzolódik Széchenyi, a magánember alakja is, hiszen a bemutatott levelek, metszetek, makettek és személyes tárgyak egytől egyig a gróf személyiségéről árulkodnak.