Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Anjou-kori freskót fedeztek fel a belvárosi plébániatemplomban

2010. szeptember 23. 18:01 MTI

Történeti ritkaságot, Anjou-kori, a 14. század közepe táján készült freskót találtak a budapesti Belvárosi Főplébániatemplom falán - jelentette be Osztie Zoltán, a templom plébánosa.

<

A plébános megemlítette, hogy a Trónoló Madonna elnevezésű, "nemzetközi jelentőségű", Szűz Máriát és a gyermek Jézust ábrázoló freskót vasárnap este szentmise keretében Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek áldja meg. Az MTI érdeklődésére hozzátette: az eseményre meghívták mások mellett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest is. Mint mondta, a Duna-parti templom gótikus fülkéjének oldalfalán is találtak egy újabb, kisebb freskót. Utóbbi egy püspökszentet, feltételezések szerint talán Szent Gellértet ábrázolja, akit eredetileg a templomban temettek el - vélekedett.

Máriát és Jézust kék színnel festették fel a falra, ami "a mennyei világ teljességét jelzi". Mária ezen a freskón úgy szerepel, mint "a második Éva", ugyanis az ölében ülő Jézus az infravilágítás tanúsága szerint - szabad szemmel jelenleg nem láthatóan - egy almát nyújt édesanyjának. Az alma azt jelenti, hogy "amit az első Éva elrontott a bűnnel, az engedetlenséggel, azt a második Éva, azaz Szűz Mária helyrehozta az engedelmességével" - értelmezte a freskót.

Osztie Zoltán rámutatott: a korábbi kultusztárca és pályázatok segítségével mintegy 20 millió forintot költöttek a műemlék feltárására. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal előzőleg előírta nekik a művészettörténeti, restaurátori, régészeti kutatások elvégzését, ekkor vették sorra a templomban található többi gótikus ülőfülkétől elütő téglalap alakú mélyedést. A Budapest főtemplomaként számon tartott szakrális épületben minden bizonnyal a királyi udvar művészei dolgoztak a korabeli freskókon, mivel a mindenkori uralkodó papja teljesített itt szolgálatot - hívta fel a figyelmet.

Derdák Éva restaurátor kiemelte: a most megtalált freskó a korabeli templomban a főoltárkép szerepét töltötte be, stílusa alapján pedig a korareneszánsz trecento korszakára tehető. A munkálatokról elmondta: egy éles határral körülvett töredékfelületen található a freskó, ezért hogy hozzáférjenek, a fugahelyeken kis, úgynevezett kutatóablakokat nyitottak. Ezután egy mindössze egyrétegű téglasort kellett lebontaniuk, ezt egyébként még a Steindl Imre építész által az 1800-as évek végén vezetett, "a romantika szellemét követő" helyreállítási munkálatok során húzták fel.

Bodor Imre régész arról beszélt, hogy a templom Magyarország egyik legértékesebb műemléke, mert itt a római kortól a 20. század közepéig minden stílusjegy megtalálható, "ilyen épület tudomásom szerint a történeti Magyarország területén sem található".

Az itt álló korabeli, román stílusú templomhoz építettek egy, az eredeti templommal csaknem egyenlő méretű, hatalmas szentélyt. Ehhez egy 24 ülőfülkével ellátott szentélykörüljárót is építettek, ami zarándokjáratként szolgált. Az ülőfülkékben egy passiósorozat képei voltak láthatók, ebből maradtak fenn részletek - világította meg.

Még több fotó

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Anjou-kori freskót fedeztek fel a belvárosi plébániatemplomban

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra