Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Emlékkiállítás a magyar űrhajózás 30. évfordulóján

2010. június 4. 16:10 MTI

Farkas Bertalan szkafandere, űrutazása során használt személyes tárgyai, műszaki eszközök, számos fotó és írásos dokumentum eleveníti fel a 30 évvel ezelőtti első magyar űrutazást a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban megnyílt emlékkiállításon.

<

Holló József Ferenc altábornagy, a múzeum főigazgatója megnyitó beszédében kiemelte: Magyarország az amerikai és a szovjet űrhajózás szárnyai alatt jelentősen hozzájárult a nemzetközi űrkutatáshoz, s ebben oroszlánrészt vállaltak a hazai mérnökök, csillagászok is. Mint mondta, napjainkig több mint 50 magyar fejlesztésű műszer jutott fel a világűrbe különböző programok révén, és "még rengeteg kihasználatlan kapacitásunk van".

A legtöbbeknek természetesen az Interkozmosz együttműködés keretében 1980-ban a világűrbe jutott magyar űrhajós, Farkas Bertalan neve jut eszükbe, ha a magyar űrhajózásról esik szó. Az űrhajós a megnyitón elmondta: a jubileum kapcsán járja a világot, rövidesen Kínába, majd Moszkvába látogat el. Megemlítette azt is, hogy jövőre lesz Gagarin űrutazásának 50. jubileuma, melynek alkalmából nagyszabású megemlékezést tartanak majd Oroszországban és máshol a világon.

"Egy második űrrepülésen már nem valószínű, hogy részt veszek, de szívesen segítenék a második magyar űrhajós felkészítésében" - mondta a 60 éves ünnepelt, aki beszélt a nemrég létrehozott alapítványáról is, mely többek között tehetséges egyetemi hallgatókat támogatna.

A megnyitón jelen volt Loren Wilber Acton amerikai űrhajós is, aki 1985 júliusában járt a világűrben a Challenger nyolcadik űrrepülésén. Acton nem is annyira a nyolcnapos kutatómisszióról, mint inkább a napkutatás mai állásáról beszélt. A NASA és európai kutatók által idén elindított napdinamikai obszervatóriumról elmondta: a kutatás minden eddiginél nagyobb felbontású képeket és felvételeket szolgáltathat a Napról, a napkitörésekről és más naptevékenységekről.

Holló József Ferenc a megnyitót követően elmondta: a kiállítás egy része kamarakiállítás, egy másik része állandó tárlat lesz. "Farkas Bertalan katona, tehát az emlékkiállítás valódi helye itt van, a hadtörténeti múzeumban. Az első magyar űrhajós fontos példakép lehet a magyar repülőtiszteknek és műszaki állománynak, mint ahogy a fiataloknak is. Farkas Bertalan példát mutatott katonás férfiasságból, bátorságból, emberi kitartásból, hiszen egy űrutazás rendkívüli fizikai és szellemi igénybevételt jelent" - fogalmazott a főigazgató.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Emlékkiállítás a magyar űrhajózás 30. évfordulóján

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra