Az "elfelejtett" náci olimpia

2010. február 18. 10:20 Fekete István

A nácik politikai és ideológiai okok miatt eleinte olimpiaellenesek voltak, azonban Joseph Goebbels és mások felfedezték az ötkarikás játékokban rejlő, a nemzetközi propagandát erősítő potenciált, ezért belső körökben az olimpiai játékok megrendezése mellett kardoskodtak. Így az 1935-ben két városból összeolvadó Garmisch-Partenkirchen egyfelől az olimpiai eszményt magasztalhatta, másrészt megmutathatta a német atléták erényeit és szívósságát, valamint azt, hogy a nem éppen a nagyfokú toleranciájáról híres német politikai kultúra ellenére Berlin mégiscsak megfelelő helyszíne lehet a nyári játékoknak.



Az 1933-ban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által győztesnek hirdetett, kiváló adottságokkal és infrastruktúrával rendelkező helyszínt – a Németország legmagasabb csúcsának számító Zugspitze garancia volt az elegendő hómennyiségre – a náci vezetés is támogatta. Bajorország a nemzetiszocialisták fellegvára volt, Münchenben volt a pártközpont, míg Nürnbergben az évi pártgyűléseket tartották. Az alpesi Werdenfelserland természeti szépsége megbabonázta a náci tisztviselőket, akik nem spóroltak az olimpia megrendezéséhez szükséges pénzzel.



A szervezésre és a létesítményekre két és fél millió német márkát fordítottak a vezetők: a már létező infrastruktúra mellett egy új sípályát, jégcsarnokot, utakat és egy korszerű bobpályát is építettek. A sípálya a nyitó- és záróünnepséget (amelyen többen voltak, mint az 1932-es Lake Placed-i eseményeken összesen) látta vendégül, ahol 60 ezer ember is elférhetett, de a helyi kedvenceknek például akár 80 ezren is szurkolhattak. A február 6-i nyitó ceremónián az olimpiai esküt a síző Willy Bogner mondta el, a téli olimpiai játékok történetében pedig először gyújtottak meg egy szimbolikus fáklyát.



A Riesserseeben, Németország egyik legrégibb, a téli sportok kiszolgálására hivatott létesítményében jégkorongmérkőzéseket és gyorskorcsolya-versenyeket rendeztek, de itt volt látható a csúszókorong (amely nem azonos a curlinggel) „téliesített” német változata, az Eisschiessen-viadal is. A Garmisch-Partenkircheni téli olimpia fontos mérföldkövet jelentett az alpesi sí szerelmeseinek, ugyanis a szám csak 1936 után válhatott az ötkarikás játékok állandó szereplőjévé. A NOB vonakodása ellenére bemutató sportként a nácik legnagyobb örömére a biatlon elődjének számító, a síelést lövészettel kombináló versenyt (ski military patrol) is felvették a számok közé: a Harmadik Birodalom vezetése így elégedetten konstatálhatta, amint a sportelemeket a katonai gyakorlatozással vegyítő sport megjelent Garmisch-Partenkirchenben – noha a versenyszámot az olaszok nyerték.



A náci funkcionáriusok, köztük Carl Diem, a XI. nyári olimpia főszervezője számára az olimpia a közelgő berlini játékok tükrében rendkívüli fontossággal bírt, s igyekeztek mindent megtenni annak érdekében, hogy nagyobb skandalum nélkül abszolválják az eseményt. Diem arra figyelmeztette Karl Ritter von Halt NOB-tagot, a szervezőbizottság mindenható vezetőjét, hogy az intézményesített antiszemitizmus lehetőleg messziről kerülje el a téli ötkarikás játékokat. A történészek álláspontja szerint Diem inkább gyakorlati megfontolásból, semmint erkölcsi aggályoktól vezérelve ellenezte az antiszemitizmus megjelenését Garmisch-Partenkirchenben: egy botrány rossz fényt vethet Németországra, amely az olimpiai játékokat a nemzetközi presztízs miatt tartotta fontosnak.



Több mint hatezer SS és SA katona kísérete mellett maga a Führer nyitotta meg a IV. téli olimpiai játékokat, amelyen a házigazda – a hét aranyat, öt ezüstöt és ugyanannyi bronzérmet szerző Norvégia mögött – az éremtáblázat képzeletbeli dobogójának második fokát (3,3,0) szerezte meg. Ivar Ballangrud személyében a skandináv ország adta a sportesemény legnagyobb csillagát is, aki gyorskorcsolyában 500, 5000 és 10000 méteren is győzött, 1500-on pedig ezüstérmet szerzett.



Hollywood ünnepelt sztárja, a Hitlerrel bizalmas kapcsolatot ápoló, szintén norvég származású Sonja Henie sorozatban harmadik olimpiai aranyát zsebelte be műkorcsolyában. Hazánk Franciaországgal holtversenyben a tízedik helyet csípte meg, egyetlen (bronz)érmünket a Rotter Emília-Szollás László szállította páros műkorcsolyában.



Ez volt az első téli olimpia, amelyet nemzetközi rádiók élőben közvetítettek; a szervezési sikereket azonban beárnyékolta, hogy külföldi fotósok egyáltalán nem lehettek jelen, rengeteg alkalmazott pedig egyenruhában dolgozott, amely félelmet ébresztett a sportolókban.