Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Tovább pusztul Jolsva kastélya

2010. február 5. 14:25 MTI

Már két éve sikertelenül próbálkozik a szlovákiai Jolsva (Jelsava) önkormányzata a Koháry-Coburg kastély eladásával. A 16. században épült ingatlan állagának megőrzése nagy gondot okoz a városkának.

<

A dél-szlovákiai városka legszívesebben túladna a drága örökségen. A 4800 négyzetméteres építmény sürgős felújításra szorul, ez becslések szerint 10 millió euróba (2,7 milliárd forint) kerülne.

Milan Kolesár polgármesternél szinte hetente érdeklődnek a megvásárlás lehetőségéről, de a legtöbb esetben csak körülnéznek a birtokon. A városvezető szerint amikor az érdeklődők meglátják a kastély elszomorító állapotát, elállnak vásárlási szándékuktól. Két év alatt félszáz szlovákiai és külföldi érdeklődő nézte meg. Voltak közöttük cégek, magánszemélyek, de többféle egyesület vagy szervezet is.

Az önkormányzat 50 ezer eurót (13,5 millió forint) kér a kastélyért a hozzá tartozó birtokrésszel együtt. A kulturális emlék ára csábítóan alacsony, de állapota siralmas. Ellopták szinte az egész réztetőzetet, valamint mindazt, amit a hulladéktelepen el lehetett adni. Jelenleg mintegy 600 négyzetméternyi tér fedetlen az épületben. A lopások az utóbbi időben megszűntek, mert őriztetik a kastélyt. Az épület egyik részének épületszerkezete is megroggyant. A hiányzó tető miatt leszakadt a mennyezet, három emeletet áttört és a pincében állt meg.

Ha nem sikerül eladni a Koháry-Coburg kastélyt, a város megpróbálkozik a felújítással, amelyhez európai uniós forrásokra is számítanak. "Ha nem teszünk valamit, összedől" – mondta Milan Kolesár polgármester.

A kastély háromemeletes és közel 60 helyiségből állt. Az 1970-es években még bentlakásos mezőgazdasági középiskola működött benne, ezt követően pedig nyugdíjasotthon. Az épület a 80-as években indult pusztulásnak.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Tovább pusztul Jolsva kastélya

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra