Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Folytatódnak a trójai ásatások

2010. január 11. 10:33 MTI

Idén is folytatják az ásatásokat a régészek Trójában: a tervek szerint a munkálatok mellett hamarosan megkezdődhet egy állandó helyi múzeum építése is.

<

A Törökország területén fekvő egykori antik város délkeleti részén 2008 nyarán fedeztek fel egy késő bronzkori védelmi árokhoz vezető átjárót. Folytatták ennek feltárását, és a talált csontvázak alapján a közelben temetkezési hely után kutattak.

2009-ben a tübingeni régészek egy kettős sírt fedeztek fel, benne egy férfi és egy nő földi maradványaival. A pár időszámítás előtt 2000 és 1800 között élt - mondta el Ernst Pernicka, az ásatást végző tübingeni kutatócsoport vezetője. A régészek a jövőben többek között azt is tisztázni szeretnék, hogy a védelmi árkot délkelet felől is cölöpsor biztosította-e. A déli átjárónál az építők a cölöpsor fagerendáit a sziklába fúrták, így az azok után maradt mélyedés háromezer év múltán is látható.

Pernicka reményei szerint a további trójai munkálatokhoz sikerül újabb pénzforrásokhoz jutniuk. Elmondása szerint jó úton halad az évek óta tervezett, kutatóállomással kiegészített trójai múzeum megvalósítása is, hiszen a török kormány is megvizsgálta már régészeti szempontból a közvetlenül a várrom közelében lévő építési területet, és engedélyezték az ottani munkálatokat.

A trójai háború legendás, központi szerepet játszó városának feltárása igazi régészeti kihívást jelent, hiszen a várost tízszer rombolták le és építették újjá. Az archeológusoknak bizánci, római és görög rétegeken kell áthatolniuk, hogy elérjék azt a korszakot, amelyben Homérosz Iliászának cselekményei játszódhattak i.e. 1500 és 1180 között. Bár a tudósok egy kis csoportja mindmáig kétségbe vonja a helyszínt, Ernst Pernicka szerint semmi sem kérdőjelezi meg, hogy e nyugat-anatóliai térségben történtek a homéroszi eposz eseményei.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Folytatódnak a trójai ásatások

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra