Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Olvashatók lettek a titkos UFO-jelentések

2009. március 23. 14:45 MTI, BBC News

A nyilvánosság elé tárta a brit hadügyminisztérium a korábbi ufójelentések titkait. A három éven át tartó munka eredményét bárki megtekintheti a Nemzeti Levéltár honlapján - olvasható a BBC weboldalán.

<

A dokumentumok az 1987 és 1993 közötti időszak jelentéseit tartalmazzák, melyeket a védelmi erő hírszerzői készítettek, és most először teszik publikussá őket. Az anyagokat a minisztérium whitehalli épületéből kellett kimenteni, mivel több közülük már azbeszttel fertőződött meg, és a megsemmisülés veszélye fenyegette őket.

Ahogy azt David Clark ufókutató elmondta, a legtöbb beszámoló nem más, mint teljesen hétköznapi dolgok nem mindennapi körülmények közötti megtapasztalása. Véleménye szerint nincs szilárd bizonyíték arra, hogy intelligens lények látogatták meg Földünket, de nem is zárhatjuk ki ennek a lehetőségét. Számos rejtélyes, a radarokon látott dolog van, ami külön nyomozást igényel.



1992-ben például két, a londoni Heathrow reptéren dolgozó légiforgalom-irányító látott egy fekete, fordított bumeráng formájú repülő tárgyat az irányítótoronyból. A tárgy mozdulatlanul lebegett, majd határozottan elrepült a reggeli napfényben.

Sok esetben magyarázatot találnak a jelenségekre. 1990-ben légvédelmi pilóták jelentették, hogy "óriási ufók" lepték meg őket, amikor épp Németország felett repültek. Róluk később kiderült, hogy műholdakat pályára állító szovjet rakéták égő roncsait látták. Ezek később kiégtek és elporladtak az Atlanti-óceán felett.

Egy másik alkalommal szemtanúk hada jelentkezett, hogy fényes, szivar alakú tárgyat látott csendben szállni az éjszakai égbolton London felett. Őket "majdnem biztosan" egy autót reklámozó kivilágított léghajó tévesztette meg.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Olvashatók lettek a titkos UFO-jelentések

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra