Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Ógörög hajómásolat követi az argonauták útját

2008. július 7. 15:18

A Korinthoszi-szorosba érkezett az Argo hajó másolata, s a Peloponnészoszi-félsziget északi partvonala mentén folytatja útját Velencébe - jelentette a görög sajtó.

<

A görög régészek és hajóépítők által elkészített evezőshajó három hete indult el a közép-görögországi Vólosz kikötőjéből egy két és fél hónapig tartó útra, amelynek végső úticélja az olaszországi Velence. A másolaton ötven evezős és további 22 hajós utazik.

A 2000 tengeri mérföldes (3700 kilométeres) utat 37 szakaszra osztották, a küldetés valamikor augusztus második felében ér véget Velencében. A pompás evezős, amely átszeli a Jón-tengert, majd az Adriát, látható lesz a görögországi Patrasz kikötőjében, Korfu szigeténél, valamint olasz és szlovén kikötőkben is.

A legenda szerint ötven argonauta az i.e. 14. században - nagyjából 200 évvel a trójai háború előtt - Kis-Ázsiába utazott az Argón, hogy segítsenek Iászón királyfinak az Aranygyapjú megszerzésében. A mostani úttal az ősi hajó céljához, a mai Grúzia területén fekvő Kolkhisz kikötőjébe akartak eljutni, ám Törökország nem tudta biztosítani a 28,5 méter hosszú, fából készült hajó biztonságos átkelését a Boszporuszon, ezért a modernkori argonauták nyugat fele indultak.

A hajónak a mükénei korszak hadihajói szolgáltak mintául. A régészek az úttal új ismereteket akarnak szerezni az ókori hajózási szokásokról.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Ógörög hajómásolat követi az argonauták útját

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra