Enyhülés a magyar-szlovák történészek között
2007. november 14. 15:00
Nemrég jelent meg gróf Péchy Manó (1813-1889) életrajza szlovák nyelven, Roman Holec és Pál Judit történészek tolmácsolásában.
<
A szerzők jelentős teret szentelnek a nemességet, az arisztokráciát, valamint az egész politikai és hivatalnoki rendszert bemutató részeknek. Ennek oka, hogy ezektől a magyar történetírásban kellőképpen reprezentált témáktól a szlovák történetírás eddig kétszeresen is elfordult, részben a múlt rendszer ideológiai követelményei alapján, részben a szlovák történetírói hagyomány máig erős szemléletmódja miatt, miszerint csak az lehet a szlovák történelem része, ami összefügg a nemzeti mozgalommal. Az 1918 előtti nemzeti mozgalomban azonban csak alig néhány nemes vett részt, hiszen döntő többségük elmagyarosodott.
Ebben a kontextusban már maga a témaválasztás is újszerű volt: ilyen terjedelemben vélhetően még nem írt senki szlovákul egy, a szlovák nemzeti mozgalomhoz nem kötődő grófról. Ebből következik, hogy az egész könyvben domináns a magyar szakirodalomra való hivatkozás, ami még akkor is különös fontosságú, ha az egyik szerzője magyar, hiszen a magyar történettudomány számtalan új elemét közvetíti és interpretálja megfelelően a szlovák történetírás számára.
De nem csak a szakirodalom terén tapasztalható effajta nyitottság: a kötetben gyakran előforduló szépirodalmi idézetek döntő részben a 19. századi magyar irodalom klasszikusaitól származnak. Jókai Mór, Mikszáth Kálmán vagy Krúdy Gyulának főleg a társadalmi elitet ábrázoló idézetei mellett azonban feltűnik egy 20. századi író, Márai Sándor is. Ő szülőhelye okán szerepel gyakran: 11 évvel Péchy halála után született a gróf életének talán legfontosabb városában, Kassán.
Példásnak nevezhetjük a szlovák szöveg terminológiai karakterének a kialakítását. Az általános és a szakmai gyakorlattal, valamint a hatályos szabályozással szemben, amely "a történész számára teljesen elfogadhatatlan", úgy írják a neveket, ahogyan viselőik aláírnák őket, s csak a nem egyértelmű identitásnál használnak több alakot.
Fontos kiemelni azt is, hogy talán az első olyan szlovák történeti monográfiáról van szó, amelyben a szlovák szakmai és köznyelvvel szemben világosan és viszonylag következetesen használják Slovensko fogalmát - amely ma a szlovák államot jelöli ugyan, de már a 19. században is egy területi egység (a szlovákok lakta területek) elnevezésére használták, s így a ma használt jelentése egybecsúszik egy történeti fogalommal.
Az utolsó fejezetben kerül sor Péchy nemzetiségi kérdéshez való viszonyának tárgyalására. A szerzők szerint a kérdéshez "a magyar liberalizmus legjobb hagyományainak a szellemében" állt hozzá, "bizonyosan nem akarta terméketlen konfrontációba hajtani a nemzetiségi kérdést". A még régi, rendi identitással rendelkező arisztokrata számára láthatóan nem ez volt a központi kérdés, viszont az, hogy a szerzők a monográfia tanulságai közé bevették, egy fontos törekvésre világít rá, mégpedig arra, hogy eltávolítsák a nemzetiségileg türelmetlen magyar nemesség, magyar arisztokrácia sztereotip képét.
Nem a nagypolitikai, az általános társadalmi folyamatok felől közelítik meg Péchyt, hogy milyen szerepet játszott és hol helyezhető el bennük, hanem épp ellenkezőleg: Péchy szemszögéből látjuk a kor nagy eseményeit, hogy hogyan reagált, reagálhatott ezekre.
Mindkét történésszakmának sokat jelenthet ez a könyv (amely remélhetőleg hamarosan magyarul is megjelenik), hiszen a szerzők bebizonyították, hogy megvalósítható a két történetírás közötti, látható zökkenőktől mentes együttműködés.
Roman Holec - Judit Pál: Aristokrat v sluzbách státu. Gróf Emanuel Péchy. Bratislava, Kalligram, 2006. 398 p.
Demmel József - Terra Recognita Alapítvány
Támogasd a 
szerkesztőségét!
