Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

A totalitárius világ hét új csodája

2007. augusztus 24. 12:00

Nemrég számoltunk be arról, hogy egy több évig tartó internetes szavazás végeredményeként megszületett a modern világ hét csodájának listája, amely azonban senkinek sem okozott különösebb meglepetést. Az Esquire című lap merészebb feladatra vállalkozott: a ma is élő, illetve 20. századi diktatúrák még álló emlékműveiből készítettek egy hetes listát.

<

Szobrok és emlékművek

A történelem során minden diktatúra szerette volna hátrahagyni monumentális emlékműveit: így voltak ezzel a 20. században virágzó, sőt a mai élő zsarnokok is. Nem meglepő hát, ha a totalitáriusvilágcsodák listáján a nárcisztikus vonások dominálnak, és a legtöbben nehezen elfelejthető nyomot szerettek volna hagyni maguk után. A listán szereplő szobrokat és emlékműveket azonban - szerencsére - nem védi az UNESCO, így nehezen megjósolható, hogy egy új rezsim hatalomra kerülésekor mi lesz a sorsuk: a történelem folyamán már többször láthattuk a hasonló szobrok és emlékművek pusztulását. Lássuk hát a hét csodát!

Az amerikai repülőt összezúzó ököl, Tripoli, Líbia
A korábban terroristának, ma a terror ellen küzdő államok szövetségesének tartott Kadhafit 1986-ban a Reagan kormányzat egy német diszkó elleni merényletért, majd később a Lockerbie fölött elkövetett merényletért hibáztatta, amelyet utóbb később el is ismert. A hatalmas, aranyból formázott ököl - kissé idejétmúltan - az amerikaiak elleni harc fontosságára emlékeztet.





Laurent Kabila elnök emlékműve, Kinshasa, Kongói Demokratikus KöztársaságMobutu Sese-Seko uralmán felülkerekedve, Kabila 1996-ban vette át az ország irányítását, és a nevéhez a 20. század egyik legvéresebb polgárháborúja fűződik: a hutu-tuszi mészárlásban közel négymillióan haltak meg. 2001-es meggyilkolása után fia, Joseph vette át a hatalmat, aki szeretett apja emlékére emelte a szobrot.




A Lenin-mauzóleum, Vörös-tér, Moszkva, Oroszország
"Melyik hasonló lista lenne tökéletes a Szovjetunió atyja nélkül?" - tette fel a kérdést az Esquire. 1924 óta - önként vagy kényszerből - Lenin mauzóleumát több millió zarándok kereste fel, hogy lerója tiszteletét. Az emlékművel kapcsolatban azonban jelenleg is komoly viták folynak.




Szaparmurat Nyijazov elnök emlékműve, Asgabat, Türkmenisztán
Minden türkmének atyja, az ezredforduló alig ismert diktátora nem csak saját önéletírásával örvendeztette meg országa lakóit, de még új időszámítást is bevezetett. A rádióadók mind tőle voltak hangosak, és Asgabatban a mai napig több száz szobor és emlékmű tiszteleg előtte (a New York Times egyik szerkesztője Sztálin-Vegas-nak keresztelte el a várost).

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

A totalitárius világ hét új csodája

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra