Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Kiszámolták a román nemzeti egység árát

2006. október 26. 13:15

A Cotidianul című román napilap nemrég terjedelmes összeállítást közölt egy izgalmas kérdés kapcsán. A lap szerkesztői és elemzői - abból a hipotetikus helyzetből kiindulva, ha Bukarestben és Chisinauban politikai döntés születne az egyesülésről - azt a kérdést tették fel, hogy vajon mennyibe kerülne Romániának a Moldovai Köztársasággal való egyesülés?

<

Német minta alapján

A szerkesztõség elõrebocsátotta, hogy összeállításuk nem akar sem hazafiatlan, sem pedig revizionista lenni, és nem szándékoznak vele sem támogatni, sem pedig elutasítani Besszarábia és Románia egyesülését. A számítások alapján durván 30-35 milliárd euróra becsülték az egyesülés költségeit az elsõ öt évben. A szerzők a német példából indultak ki, azaz a két német állam 1990-es egyesülését, illetve annak az első öt évben jelentkező költségeit vették alapul, amelyek 375-425 milliárd euró között mozogtak. Románia és Moldova egyesülésének árát négy kategóriába csoportosították.

A költségek első csoportjába a közös határ felszámolása tartozna, illetve az új, immár európai uniós határ kiépítése keleten, a monetáris unió (amely során a moldovai lejt a román lej váltaná fel), a romániai adminisztráció bevezetése, a moldovai pénzügyi, közigazgatási rendszer helyettesítése a romániaival, valamint Moldova külső adósságának átvállalása. Mindez közel 840 millió euróra rúgna.

Közös kasszából fizetnék

A második kategóriában a költségvetés harmonizálása szerepel: ha Moldova átvenné a román újraelosztási rendszert, azaz ugyanannyi pénzben részesülnének a moldovai közszférában dolgozók és az ottani közintézmények (az oktatástól az egészségügyön és a közigazgatási intézményeken át az igazságszolgáltatásig és a rendőrségig), az mintegy 18 milliárd euróval terhelné meg Romániát.

További közel 12 milliárd euróba kerülne Besszarábia felzárkóztatása Románia legszegényebb térségeihez, végül több mint 4,5 milliárd euróra rúgnának az egyéb szükséges változtatások Moldovában (pl. a vasúthálózat átalakítása - széles nyomtávúról keskeny nyomtávúvá, új hidak, utak, elektromos erőművek építése stb.)

A Cotidianul több közgazdászt és politikust is megszólított a témával kapcsolatban. Egy nemzeti-liberális párti volt miniszter szerint az egyesülés minimális költsége 20 milliárd euró lenne, de jóval többe kerülne Moldova gazdasági "felemelése". Ezért azt Románia az elkövetkező tíz évben nem engedhetné meg magának, és helyette az európai integrációra kell koncentrálnia. A jelenlegi román pénzügyminiszter, a nemzeti-liberális párti Sebastian Vladescu ugyan örvendetesnek nevezte, hogy még vannak Romániában olyanok, akik számára nem közömbös Moldova és Románia egyesülésének ügye, de ő is leszögezte, hogy ennek a költségeit Románia jelenleg nem engedhetné meg magának. A politikus egy olyan családdal szemléltette elutasító véleményét, amely két gyerekkel még jól boldogul, ám további három gyerek vállalásával már komoly anyagi gondokba kerülne.

Egy szociáldemokrata párti egykori miniszter is inkább a lehetséges nehézségeket és Románia szegénységét emelte ki, de kitért a románok és a besszarábiaiak közötti mentalitásbeli különbségekre is. Hasonlóan vélekedett egy másik, konzervatív párti politikus is, aki szerint nem is annyira az összeg az elsődleges, hanem a kérdés politikai háttere. Ugyanis nem elegendő, ha Románia akarja az egyesülést, azt a Pruton túliaknak is akarniuk kellene. A megfelelő politikai akarattal viszont sok minden megoldható.

Egy szociáldemokrata párti volt pénzügyminiszter is hasonló nehézségeket fogalmazott meg - nemcsak a moldovai politikai elit vélhető ellenállására utalt, hanem arra is, hogy miközben Románia az EU felé közeledik, Moldova még Oroszország befolyása alatt áll. A politikus úgy látta, hogy a gazdasági erő ugyan meglenne, de lehet, hogy a két ország közötti gazdasági különbségek az egyesülést követően is megmaradnának, csakúgy, mint ahogy még mindig két Németországról beszélhetünk.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Kiszámolták a román nemzeti egység árát

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra