Erdély és a Habsburg valláspolitika a 17. század utolsó évtizedeiben

2005. november 25. 19:33 Kovács Kálmán

A bevett és tűrt vallások rendszere

A 16-17. században alakult ki Erdély sajátos vallási berendezkedése, a bevett és tűrt vallások rendszere. A rendszer kialakulásának kettős oka volt: 1. A reformáció irányzatainak elterjedésével olyan erőegyensúlyi helyzet alakult ki, amelyikben egyik fél sem tudott leszámolni a másikkal. 2. A kialakuló fejedelemség állandó fenyegetettségben létezett, amelyben szükség volt a rendelkezésre álló erőforrások maximális kihasználására.

A bevett vallások közismerten a római katolikus, evangélikus, református, unitárius, a tűrtek a szombatosok, az alvinci anabaptista közösség és az erdélyi románság görög szertartású keleti egyháza. A két kategória között az alapvető különbség a közjogi helyzetben volt. Míg egy bevett vallás (religo recepta) létére alkotmányos, törvényi garanciákkal bírt, egy tűrt vallás (religio tolerata) ilyen súlyú garanciákkal nem rendelkezett, léte az állam szempontjából vett hasznosságon alapult, gyakorlatát megtűrték, de ezt igazából időleges, átmeneti helyzetnek tekintették. Szükséges ugyanakkor azt is leszögeznünk, hogy a bevett vallások rendszere sem jelentett e vallások közötti valódi vallásegyenlőséget. A fejedelmi időkben különösen a római katolikusokat és az unitáriusokra érte számos hátrányos megkülönböztetés.

Az erdélyi Habsburg berendezkedés katonai-politikai háttere

Az 1680-as években Erdély elmulasztotta ugyan, hogy önálló hadviselő félként csatlakozzon a felszabadító háborúhoz, és ezáltal mentse át önálló államiságának jelentős részét, az 1690-91-es átmeneti katonai (és politikai) válsághelyzetben Bécs mégis hajlandó volt Erdély közjogi viszonyának rendkívül kedvező feltételek melletti rendezésére. Így született meg a Diploma Leopoldinum (Lipót-féle oklevél), amelynek első változata az 1690. október 16-i dátumot viseli; ünnepélyes kiadására pedig 1691. december 4-én került sor.

1691 után, a helyzet normalizálódásával Bécs megkezdte a Diploma Leopoldinum által biztosított feltételrendszer lassú módosítását.

A Habsburgok erdélyi vallási berendezkedésének fontosabb dokumentumai

A Habsburgok erdélyi vallási berendezkedésének fontosabb dokumentumai a következők voltak. Fontos elöljáróban leszögezni, hogy ezek a dokumentumok általában uralkodói oklevelek, diplomák, amelyeket a kortársak külön-külön is Diploma Leopoldinumként emlegettek. Hogy ne kelljen állandóan a dátumokat ismételgetni, ezeket az alábbi elnevezéssel fogom emlegetni:

• 1690. okt. 16./1691. dec. 4.-i Diploma Leopoldinum
• 1693. ápr. 9-i vallásügyi pótdiploma
• 1693. máj. 14. Alvincziana Resolutio (Alvinczi-féle döntés)
• 1699. febr. 16. első uniós diploma
• 1699. szept. 5-i katolikus pótdiploma
• 1701. márc. 19. második uniós diploma.

A Habsburg valláspolitika főbb összetevői a 17-18. század fordulójának erdélyi vallási berendezkedésében

A 17-18. század fordulójának erdélyi vallási berendezkedésében a Habsburg valláspolitika főbb jellemzői az alábbiak voltak:

1., Erdély rendi alkotmányának megerősítése

A Diploma Leopoldinum megerősítette Erdély jogrendjét, kivéve az 1687-es pozsonyi országgyűlésen eltörölt ellenállási záradékot a Tripartitumból (3. pont).
Ide sorolom a Diploma Leopoldinumnak azt a rendelkezését is, hogy a régi királyok és fejedelmek adományai, tizedadományai és kiváltságlevelei megerősíttettek, még ha azok valamikor a katolikus egyházhoz tartoztak is (2. pont).
Ez utóbbi intézkedés jelentősége az volt, hogy a protestáns iskolák és lelkészek jövedelmei legnagyobb részt tizedekből és tizednegyedekből (decima quarta) álltak.

2., A bevett vallások rendszerének megerősítése

Bár itt csak másodikként tárgyalom, a Diploma Leopoldinumban valójában ez az első pont, ami nyilván mutatja, hogy Erdély legfontosabb történeti specifikuma ebben az időszakban vallási berendezkedése volt.

A Diploma Leopoldinum ígéretet tett arra, hogy a bevett vallások rendszerébe semmi újítás (innovatio) nem fog behozatni, sem a templomok, sem az iskolák, sem a lelkészségek ügyében, illetve nem lesz más papság vagy egyházi személyek behozatala. (Ebben a kérdésben gondoljunk arra, hogy a fejedelmi időkben nem volt katolikus püspök Erdélyben, a jezsuitákat pedig többször kitiltották.)

A katolikusok megbékítésére a Diploma Leopoldinum elrendelte, hogy a katolikusok építhetnek Kolozsvárott új templomot imaházuk helyén, és Fehérvárott megújíthatják Báthori Kristóf leromlott templomát, valamint ugyanazon szabadsággal gyakorolhatják vallásukat és építhetik templomaikat, mint a többi bevett vallások hívei, tehát ha kevesen vannak és jövevények, akkor magánúton, ha számosabbak, akkor nyilvánosan. Ez utóbbi rendelkezés elméletileg elhárított minden akadályt a katolikusok vallásegyenlősége elől.

Ezek az engedmények mégsem elégítették ki a katolikusokat, akiknek sérelmeik ügyében a Diploma rendelkezése (3. pont) alapján tárgyalásokat folytattak a protestánsokkal. Ezek kudarca után uralkodói döntőbíráskodás igyekezett a vitát rendezni.

A vallásügyi pótdiplomában úgy rendezték az egykori katolikus javak kérdését, hogy a rendek ígéretet tettek arra, hogy 15 ezer Ft-on visszaváltják a kolozsmonostori uradalmat, és odaadják azt katolikus egyházi célokra.

Az Alvincziana Resolutio elrendelte Kolozsvárott a piactéri unitárius templom átadását a katolikusoknak (ami azonban csak 1716-ban valósult meg), a jezsuita rend kérdésében pedig kimondta, hogy a katolikus ifjúságot megfelelő személyek tanítsák. Bár a jezsuiták a felszabadító háborúktól kezdve jelen voltak Erdélyben, az őket kitiltó törvényeket csak az 1744-es országgyűlésen törölték el.
Katolikus püspök kinevezésére csak 1697-ben került sor, de katolikus püspök hivatalát csak 1716-ban tudta Erdélyben a elfoglalni.

Az 1699-es katolikus pótdiploma eltörölte a római katolikusok vallásegyenlősége ellen hozott törvényeket, statútumokat, szokásokat. Ennek a rendelkezésnek csak az volt a problémája, hogy nem határozza meg, melyek ezek. A rendelkezés becikkelyezése is csak jóval később, az 1744-es országgyűlésen történt meg.
A fenti dokumentum ezen túl kimondta, hogy a római katolikusok a többi vallásfelekezettel (különösen a reformátusokkal) azonos kiváltságokkal rendelkeznek. Ezt azonban nehéz volt a gyakorlatban megvalósítani, hiszen például a kiváltságok közé tartoztak a tizedadományok is. Végül egy szükséges és méltányos rendelkezése: a római katolikusok tizednegyedét nem az akatolikus papoknak, hanem saját egyházuk papjainak fizetik.

A bécsi udvar azt az ígéretét, hogy a bevett vallások rendszerébe semmi újítás nem fog behozatni, egy kérdésben igen komolyan megszegte. Ez pedig a jezsuiták által szorgalmazott vallási unió kérdése volt. Vallási unión értjük itt a görögkeletiek egyesülését Rómával az 1439-es firenzei zsinat uniós pontjainak elfogadásával.
Erdélyi görögkeleti egyháziak egy 1697-es zsinaton mondták ki először az egyesülést, amelyet a protestánsok a négy bevett vallás rendszerébe hozott durva újításként sérelmezték.

Az egyesültek helyzetét az úgynevezett uniós diplomák rendezték.

Az 1699. febr. 16-i első uniós diploma a firenzei négy pont elfogadása esetén a görög szertartású egyháziakat a római katolikus egyháziaknak kijáró jogokkal ruházta fel (tized-, földesúri szolgálat alóli mentesség), az állami hatóságoknak, a rendeknek és a hadseregnek kötelességül szabta az egyesült egyháziak tiszteletben tartását és védelmét.

Az 1701-es második uniós diploma az egyháziak mentességeinek ismételt biztosítása (1-2. pont) és kiegészítése mellett kimondta azt a sokat vitatott tételt is, hogy még a parasztok sem jövevények, ha egyesülnek, hanem a haza igazi és valóságos fiai (3. pont). Ez a rendelkezés az erdélyi románság rendi nemzetek közé emelését jelentette volna, ami teljesen felforgatta volna Erdély rendi struktúráját. Sohasem valósult meg, hiszen a rendek ellenállása mellett az udvar is hamar belátta, hogy hibázott ezzel a rendelkezéssel.

A második uniós diploma a fentieken túl egy kánonjogban jártas római katolikus teológust rendelt a püspök mellé (5. pont), aki - bár a szöveg nem mondja ki - mindig a jezsuiták közül került ki, valamint gondoskodott a görög szertartásúak műveltségének emeléséről, amikor elrendelte, hogy a püspök állítson fel Gyulafehérvárott, Hátszegen és Fogarasban iskolákat (8. pont).

3., Az állásbetöltési (kandidációs) ügyek

A Habsburgok erdélyi vallási berendezkedésének harmadik fontos összetevőjét az állások betöltésének vagy más néven kandidációnak a szabályozása adta.

A Diploma Leopoldinum elrendelte, hogy az összes tisztséget erdélyi honfiak fognak betölteni vallásra való tekintet nélkül (5. pont), ahol ugyanakkor az uralkodónak volt fönntartva a rendek beleegyezésével történő honfiúsítás joga. Erdély főtisztségeinek erdélyi honos, bevett valláshoz tartozó nemesek és előkelők közül kellett kikerülnie (7. pont). Az újonnan fölállított Gubernium 12 tanácsosa és a Királyi (korábban Fejedelmi) Tábla 12 ülnöke közül legalább 3-3 katolikusnak kellett lennie (9. pont).

A fentiekkel szemben az Alvincziana Resolutio már a református - katolikus paritást szorgalmazta a Guberniumon és a Királyi Táblán belül a többiek rovására, amikor úgy rendelkezett, hogy ha nincs alkalmas evangélikus vagy unitárius jelölt, akkor az üresedő helyeket az uralkodó reformátusokkal vagy katolikusokkal fogja betölteni, úgy hogy a reformátusok és katolikusok száma egyenlő legyen.
Az 1699-es katolikus pótdiploma a Diploma Leopoldinum főtisztségeire 3-as jelölést írt elő, amelyből egy személynek mindig katolikusnak kellett lennie, valamint előírta, hogy városi, mezővárosi tisztségekre a katolikusok - nem katolikusok egyenlő számban ("aequali numero") alkalmazandók.

Összegzés

Összegzésképpen elmondható, hogy a Habsburgok vallási berendezkedése Erdélyben a 17-18. század fordulóján

• nagy vonalakban biztosította a bevett vallások rendszerét
• biztosította a protestáns lelkészek és iskolák anyagi helyzetét
• biztosította a katolikusok előretörésének feltételeit is, amely előretörés a katolikusok egyensúlyának megteremtését célozta meg
• a románság politikai és kulturális felemelésével akart rést ütni a három rendi nemzet és a négy bevett vallások rendszerén, amely törekvésekkel hosszú távon megalapozta a későbbi román nemzeti törekvéseket.

Összehasonlítva a Magyar Királysággal mindez a protestánsokra nézve rendkívül kedvezőnek mondható, hiszen korábbi vallásgyakorlatukban, lelkipásztoraik és intézményeik anyagi helyzetében Magyarországgal szemben semmiféle korlátozás nem következett be.

Ugyanakkor az is elmondható, hogy ennek a berendezkedésnek alapvető problémája maradt, hogy uralkodói diplomák, de nem törvényi szabályozás formájában valósult meg. Így a rendek gyakran hivatkoztak számukra kedvező rendelkezéseire, de a kedvezőtlenek végrehajtását akadályozták