Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

In memoriam Engel Pál

2001. szeptember 15. 21:58

2001. augusztus 21-én, életének 64. évében súlyos betegség után elhunyt Engel Pál, a középkori történelem, különösen Magyarország 14-15. századi történetének nemzetközileg is elismert kutatója, a Múlt-kor szerkesztőbizottsági tagja, tanárunk, barátunk. Legfrissebb számunkkal rá emlékezünk, s emlékét kegyelettel őrizzük meg.

<

Engel Pál 1938-ban Budapesten született. 1961-ben végzett az ELTE történelem-könyvtár szakán. Kutatási témája (a középkori Magyarország nemesi társadalma) miatt nem taníthatott az egyetemen.

Előbb az Egyetemi Könyvtárban kapott állást, majd 1968-tól a Magyar Posta Központi Szakkönyvtárának igazgatója lett. A Zsigmondkori oklevéltár készítésébe a hetvenes évek elején vágott bele, idejének nagy részét alapkutatásokra fordítva, rendszeresen publikált.

1982-ben előbb az Országos Széchenyi Könyvtár tudományos fõmunkatársa lett, majd végül Szűcs Jenő vette át az MTA Történettudományi Intézetébe, ahol 1988-tól a középkori osztály vezetőjeként dolgozott. 1996-ban az Akadémiai Könyvtár igazgatója lett, de a működtetés nehézségei miatt 15 hónap múltán lemondott posztjáról és visszatért a TTI-be.

1992 és 1993 között tanszékvezetõként tanított a JATE-n, 1993-tól az Eötvös Kollégium tanára volt. Az Akadémián a Történettudományi Bizottságának tagjaként, a társadalomtörténeti munkabizottság alelnökeként, a Magyar-Román Történész Vegyesbiztottság tagjaként, a Századok szerkesztõbizottságának tagjaként, 1993-tól a Középkortudományi Társaság elnökeként, 1997 és 2000 között a Magyar Akkreditációs Bizottság tagjaként dolgozott.

* * * LEGFONTOSABB MUNKÁI * * *

"A magyar világi nagybirtok megoszlása a XV. században", 1-2.

Az Egyetemi Könyvtár Évkönyvei 4-5 (1968-70), 285-300, 291-313.

Királyi hatalom és arisztokrácia viszonya a Zsigmond-korban (1387-1437). Akadémiai, Bp. 1977. 299 old. (Értekezések a történeti tudományok köréből. Új sorozat 83.) (Összeáll.)

"Honor, vár, ispánság. Tanulmányok az Anjou-királyság kormányzati rendszeréről". Századok 116 (1982) 880-922.

Világtörténet évszámokban 1789-ig. Gondolat, Bp. 1982. 195 old.

"A szegedi eskü és a váradi béke. Adalék az 1444. év eseménytörténetéhez." in: Mályusz Elemér emlékkönyv. Társadalom- és művelődéstörténeti tanulmányok. Szerk.: H. Balázs Éva, Fügedi Erik, Maksay Ferenc. Budapest, 1984. 77-96.

(Kristó Gyulával:) Magyarország története 1301-1457. Egyetemi jegyzet. Tankönyvkiadó, Bp. 1986. 288 old.

Társadalom és politikai struktúra az Anjou-kori Magyarországon. MTA Történettudományi Intézete, Bp. 1988. 23 old. (Előadások a Történettudományi Intézetben 11.)

Kamarahaszna-összeírások 1427-ből. Akadémiai, Bp. 1989. 211 old. (Új Történelmi Tár 2.)

Beilleszkedés Európába a kezdetektől 1440-ig. Háttér Kft. -Téka, Bp. 1990. 388 old. (Magyarok Európában 1.)

(Szerk.: Makk Ferenccel:) Korai magyar történeti lexikon (9-14. Század) Főszerk.: Kristó Gyula. Akadémiai, Bp. 1994. 753 old. 19 térkép

(Szakály Ferenccel:) virágkor és pusztulás a kezdetektől 1606-ig. Összeáll. és szerk.: Glatz Ferenc. MTA Történettudományi Intézete, Bp. 1995. 67 old.

Magyarország világi archontológiája 1301-1457. I-II. MTA Történettudományi Intézete, Bp. 1996. 565+266 old. (História Könyvtár. Kronológiák, adattárak 5.)

A temesvári és moldovai szandzsák törökkori települései (1554 -1579) Szeged, 1996. 187 old., 1 térkép.

"Nagy Lajos ismeretlen adományreformja". Történelmi Szemle 39 (1997) 137-157.

(Kristó Gyulával és Kubinyi Andrással:) Magyarország története. 1301-1526. Osiris, Bp. 1998. 420 old. (Osiris tankönyvek)

A nemesi társadalom a középkori Ung megyében. MTA Történettudományi Intézete, Bp. 1998. 179 old. (Társadalom- és művelődéstörténeti tanulmányok 25.)

Magyarország története 1301-1526. Budapest, 1998. (Társszerzők: Kristó Gyula, Kubinyi András)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

In memoriam Engel Pál

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra