Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

123 méter mélyen találtak rá a ritka német tengeralattjáróra

2018. április 16. 12:04 MTI

Ritka második világháborús német tengeralattjáró roncsát találták meg Dánia vizeiben, a Skagerrak tengerszorosban. A roncs 123 méter mélyen hever, immár több mint hét évtizede. 

<

"Ez egy nagyon különleges tengeralattjáró. Ez volt a legmodernebb ilyen jármű, amelyet a németek a háború során építettek. Túlmutatott saját korán" – mondta a jütlandi haditengerészeti múzeum igazgatója, miután a kutatók megvizsgálták és feltérképezték az Északi-tengerben lévő roncsot. A tengerfenék szkennelése során tűnt fel az U-3523-as jelű, XXI típusú tengeralattjáró Skagentől 10 tengeri mérfölddel északra.

A tengeralattjárót 1945. május 6-án, két nappal az európai háború vége előtt süllyesztette el egy brit repülőgép. Egy nappal korábban már kapituláltak a német csapatok Dániában, Észak-Németországban és Hollandiában, ezért a szakértők úgy vélik, hogy a tengeralattjáró nem hadi bevetésen volt, hanem éppen menekült.

A háború után az a hír járta, hogy a nácik tengeralattjáróik fedélzetén értékes rakománnyal, például arannyal és festményekkel megrakodva Dél-Amerika irányába menekültek. "De azt, hogy e tengeralattjáró utolsó útjának célja is ez lett volna, senki sem tudja biztosan. Ugyanannyira nem tudni azt sem, hogy a fedélzeten voltak-e értéktárgyak vagy olyan utasok, akik nem tartoztak az 58 fős legénységhez" – közölte a múzeum. Egyelőre nem tervezik, hogy ezen kérdések megválaszolása érdekében felhozzák a tengeralattjárót a 123 méteres mélységből.

A háború során csak két XXI típusú tengeralattjárót vetettek be: a másik, U-3008-as jelű, amely cikkünk borítóképén is látható, Bremerhavenben van kiállítva. Ezek az első nagyobb tengeralattjárók, amelyek egy akkor újonnan alkalmazott technológiának köszönhetően tovább voltak képesek víz alatt maradni. A múzeum szerint a most felfedezett jármű megállás nélkül eljuthatott volna Dél-Amerikába.

A dán partok előtt meglehetősen kényelmetlen pozícióban fekszik a jármű: orra a homokba ágyazódott, fara húsz méternyire kiemelkedik a tengerfenékből. Mindössze 9 tengeri mérföldre található attól a helytől, melyet a brit harci repülők egykor megadtak a kilövés helyszíneként.

A jütlandi haditengerészeti múzeum eddig 450 roncsot talált az Északi-tengerben és a Skagerrakban, köztük három brit és kilenc német tengeralattjárót.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

123 méter mélyen találtak rá a ritka német tengeralattjáróra

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra