Múlt-kor.hu

12 legendás ütközet, amelynek emlékét megőrizte a Biblia

12 legendás ütközet, amelynek emlékét megőrizte a Biblia

2017. július 26. 15:35

A Biblia – és különösen az Ószövetség – rendkívül értékes forrása a Közel-Kelet ókori történelmének. Hadjáratok, csaták és ostromok sorával találkozhatunk benne, amelyek pontos részletei és történet hitelessége régóta képezik viták tárgyát a történészek és régészek köreiben.

„Izrael puszta, magva nincs többé”

Az „Izrael” név legkorábbi említése egy Merenptah egyiptomi fáraó (Kr. e. 1213-1203) neve alatt fennmaradt kőtáblán olvasható. A sztélé szerint Merenptah számos várost és királyságot elpusztított, köztük Izraelt is. A szöveg szerint „Izrael puszta, magva nincs többé”.

A felirat azonban sajnos több információval nem szolgál, így nem tudjuk meg belőle, hogy milyen is volt ekkor Izrael, pusztán annyit, hogy a fáraó állítólag meghódította. Az sem teljesen bizonyos, hogy itt valóban egy országról van szó, így elképzelhető, hogy az „Izrael” kifejezés itt pusztán egy népet jelöl.

Menekülés Egyiptomból

Az Ószövetség egyik legismertebb epizódja, amikor a zsidók Mózes vezetésével elmenekülnek Egyiptomból. Az őket üldöző fáraót és hadseregét pedig csak úgy tudják maguk mögött hagyni, hogy Mózes Istent segítségül hívva kettéválasztja a Vörös-tengert, így népe szárazon át tud kelni rajta.

Bár a tenget szétválasztását a legtöbb kutató egyértelműen egy legendás elemnek tartja, az mindmáig vitatott, hogy a zsidók menekülése egy valós történetet mesél-e el, illetve ha igen, akkor mikor is került rá sor pontosan. Az mindenesetre bizonyos, hogy számos egyiptomi forrás megerősíti azt, hogy a Kr. e. 2. évezred során különféle Ázsiából érkezett népek valóban éltek Egyiptom területén. A Mózest üldöző fáraó azonosítása is kérdéses, a legnépszerűbb jelölt erre a szerepre pedig nem más, mint az ókori Egyiptom egyik legjelentősebb uralkodója, II. Ramszesz.

Jerikó falai

A Holt-tengertől északra fekvő Jerikó városa a világ egyik legrébben lakott területe, ennek megfelelően a Közel-Kelet egyik legértékesebb régészeti lelőhelye. Az ókorban jelentős gazdasági központnak számító város valamikor a Kr. e. 2. évezred közepén a régészeti leletek tanúsága szerint elpusztult.

Az eseményt csábítónak tűnhet kapcsolatba hozni egy bibliai történettel, amely elbeszéli, hogy az izraeli törzsek egy alkalommal ostrom alá vették a várost. Az ostromlók hét napon keresztül meneteltek a város falai körül, maguk előtt hordozva a Frigyládát. A hetedik nap a sereg parancsnoka, Józsué arra utasította katonáit, hogy kiáltsanak egyszerre a falra, mire az csodálatos módon leomlott, így az izraeliek elfoglalhatták Jerikót. Számos régész felhívja a figyelmet ugyanakkor arra is, hogy a város pusztulásának dátuma túlságosan korainak tűnik ahhoz, hogy azt tényleg az izraeli törzsekhez köthessük.

Józsué csele

Az Ószövetség szerint miután Józsué serege bevette Jerikót, továbbindult Ái városa felé, amelynek védőit egy csellel sikerült maguk alá gyűrniük. Az izraeli sereg két részre vált, és míg a nagyobbik lassú visszavonulással kicsalta Ái hadseregét a városból, addig a kisebbik seregrész elrejtőzött a városkapu közelében. Amikor a védők eltávolodtak Áitól, a rejtőzködő katonák behatoltak a városba és felgyújtották azt.

Az ostrom történelmi hitelességét vizsgálva hasonló problémák merülhetnek fel mint Jerikó esetében. Számos kutató Áit egy el-Tell nevezetű lelőhellyel azonosítja, amelynek pusztulását a Kr. e. 3. évezredre helyezhetjük – így értelemszerűen nem lehetséges, hogy a környéken csak több mint ezer évvel később megjelenő izraeli törzsek számlájára írjuk a néhai város elpusztítását. Más kutatók azonban más helyeken keresik a bibliai Ái települését, míg megint mások az egész ostrom megtörténtét kétségbe vonják.

Góliát népe

Ugyancsak az Ószövetség széles körben ismert történetei közé tartozik, amikor Dávid egy parittyával leteríti a filiszteus sereget vezető óriást, Góliátot. Az izraeli-filiszteus konfliktus azonban nem csak ebből a csatából, hanem változó hadiszerencsével lezajlott ütközetet sorozatából állt. A Bibliában például olvashatunk arról is, hogy egy alkalommal a filiszteusok megsemmisítő vereséget mértek az izraeliekre és még a Frigyládát is elragadták, amelyet aztán csak akkor adtak vissza, amikor az különféle balszerencsés események sorozatát zúdította a győztesekre.

Askelón városa mellett a közelmúltban egy nagy méretű temetőre bukkantak régészek. Mivel a Biblia szerint Askelón egy filiszteus város volt, a kutatók azt remélik, hogy a temetőben talált emberi maradványok új információkkal szolgálnak majd a filiszteusok népéről.

Izrael és Júda

Rehoboam az ókori Izrael aranykorát fémjelző Dávid király unokája és Salamon király fia volt, aki a Kr. e. 10. században uralkodott. Két nagy elődjével ellentétben Rehoboam kudarcot vallott az ország egybentartásában, amely így két önálló királyságra, Júdára és Izraelre esett szét.

A Biblia szerint a két zsidó királyság a szétválás után gyakran háborúzott egymással és gyakran más hatalmakat hívtak segítségül. Izrael pusztulását végül Kr. e. 723-ban az asszír seregek hozták el, akik Júda szövetségeseként avatkoztak be a konfliktusba.

Sisák hadjárata

Az Ószövetségben olvashatunk arról, hogy nem sokkal Izrael és Júda szétválását követően az egyiptomi Sisák fáraó hadjáratot vezetett a Földközi-tenger keleti partvidékén és többek között elfoglalta Jeruzsálemet is, ahol kifosztotta Rehoboam palotáját. A Biblia szerint, Sisák ezt követően visszatért Egyiptomba, Rehoboam pedig ismét elfoglalta az ország trónját.

A Szentírásban említett Sisák fáraót a kutatók egy része I. Sesonk fáraóval azonosítja. Ezt az elméletet azonban legalábbis bizonytalanná teszi az, hogy a Sesonk haditetteit megörökítő karnaki hieroglifa feliratok említést sem tesznek Jeruzsálemről.

Jeruzsálem ostroma

A Biblia és az asszír feljegyzések egyaránt megemlékeznek arról, hogy Kr. e. 701-ben Szin-ahhé-eriba asszír király ostrom alá vette a Júdai Királyság fővárosát, Jeruzsálemet. A védők az ostromra készülve egy alagutat ástak, amelyen keresztül összekötötték Jeruzsálemet egy közeli forrással, ezzel biztosítva a város vízellátását.

A Biblia és az asszír források egyetértenek abban, hogy az asszírok végül nem vették be Jeruzsálemet, bár ennek pontos okáról már egészen eltérően tudósítanak. A Biblia szerint az asszírok felhagytak az ostrommal, és az elvonuló sereget egy egyiptomi hadsereg „Isten angyalaként” megsemmisítette. Az asszír feljegyzések ugyanakkor arról írnak, hogy a júdai király beleegyezett, hogy adót fizessen az asszír királynak, cserébe az elvonulásért – így többek között saját lányait is kénytelen volt a hódítók kezére adni.

A megiddói csata

Kr. e. 609-ben az Újbabiloni Birodalom terjeszkedésétől tartó II. Nékó egyiptomi fáraói úgy döntött, hogy segítséget küld a még megmaradt asszír seregek támogatására. Az egyiptomi sereg útja Júda királyságán keresztül vezetett, amelynek uralkodója, Jósiás úgy döntött, hogy nem engedi keresztülvonulni az egyiptomiakat. A zsidók Megiddó városa mellett szálltak szembe az egyiptomiakkal és a Biblia szerint súlyos vereséget szenvedtek, és maga a király is ott veszett a harcmezőn.

A csata régészeti nyomait azonban mindmáig hiába keresték a régészek, ami egyes kutatókat arra késztetett, hogy a csata megtörténtét is kétségbe vonják.

A babiloni fogság

Ami nem sikerült Szin-ahhé-eribának, azt II. Nabú-kudurri-uszur babiloni király valósította meg Kr. e. 587-ben. A babiloni sereg megostromolta, bevette majd kifosztotta Jeruzsálemet, felgyújtva a zsidók legfontosabb szent helyét, a Salamon által építtetett Első Templomot. A babiloniak lerombolták a város falait és lakóinak nagy részét elhurcolták és birodalmuk különböző pontjaira telepítették le. A Júdai Királyság történelme ezzel lezárult.

A közelmúltban számos ékírásos tábla került elő Irak területén, amelyek a babiloni fogságban sínylődő zsidók életét beszélik el. Tudósításuk szerint az elhurcoltak fokozatosan átvették a környékbeliek nyelvét és szokásait.

A makkabeusok lázadása

Nagy Sándor birodalmának széthullását követően az egykori Izrael és Júda területe a Szeleukida Birodalom fennhatósága alá került. A Kr. e. 2. század első felében a birodalom jelentősen meggyengült, amit a zsidók kihasználtak rég elvesztett függetlenségük visszaszerzése érdekében. A Mattatiás főpap és fia Júdás vezette makkabeusok Kr. e. 170-160 között vezetett lázadása eredményeképp egy új zsidó állam született.

Jeruzsálemben rövidesen újjáépült a babiloniak által lerombolt Templom is. A zsidók pedig a mai napig minden évben megemlékeznek erről hanuka ünnepén.

A zsidó háború évei

Az újjászületett zsidó állam azonban nem sokáig élvezhette a függetlenséget, hiszen rövidesen a felemelkedő Római Birodalom fennhatósága alá került. Az új hódítók kezdetben helybenhagyták Júdea belső viszonyait, a zsidó népet vazzalus királyok útján kormányozták, akik közül a leghíresebb a Bibliában is szereplő Heródes király volt.

Az egyre súlyosabb római adóterhek és a vazallus királyok meggyengülése egyre komolyabb feszültségeket eredményezett, ami végül Kr. u. 66-ban egy hatalmas felkelésbe torkollott. A négy éven keresztül húzódó zsidó háború végén, 70-ben a római légiók bevették Jeruzsálemet és elpusztították a Második Templomot. A zsidó nép ezt követően szétszóródott a Birodalom különböző részein. A lázadás idején helyezték el a Holt tengeri tekercseket a Kumráni-hegység egy barlangjában.

12 legendás ütközet, amelynek emlékét megőrizte a Biblia

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2019. nyár: Őrült uralkodók

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra