Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

10 tény Las Vegas történelméből

2018. május 16. 16:52 Múlt-kor

Az 1950-es és a 60-as évek folyamán nemcsak a szerencsejáték, hanem az atombomba miatt is nagyszámú látogató özönlött a városba. A közeli nevadai nukleáris kísérleti telepen felrobbantott bombáknak köszönhetően, a Las Vegasban tartózkodók gyakran csodálhatták meg az atomrobbanások során keletkező gombafelhőket.

<

1. A sivatagi metropolisz, amely manapság évente mintegy 40 millió látogatót vonz és a szerencsejátékok Mekkájának számít, az 1850-es években még a mormon vallásúak területeihez tartozott, amelynek tagjai be akarták népesíteni a kietlen vidéket, sikertelenül.

2. A Las Vegas és környéke csaknem 10 ezer évig az őslakos indiánoknak adott otthont.

3. Az első európai származású ember, egy mexikói felderítő, bizonyos Rafael Riviera, 1829-ben lépett a völgybe.

4. Las Vegas nevet (jelentése: rét, legelő) a spanyolok adták a helynek, arra utalva ezzel, hogy a völgy számos forrásban bővelkedik.

5. Mivel a szerencsejátékot törvényen kívül helyezték Nevada államban 1910-ben, így az Las Vegasban is tilos volt. A tilalmat 1931-ben feloldották, köszönhetően a városba és a környékére özönlő több ezer munkásnak, akik a Boulder-gát (később Hoover-gát) építése miatt jöttek a régióba.

6. Az első kaszinó, amely a városban megkapta 1931-ben az engedélyt, a Northern Club volt, amelyet egy asszony, bizonyos Mayme Stocker vezetett.

7. A mára világhíressé vált tengernyi kaszinónak és hotelnek otthont adó Las Vegas Strip története 1941-ben kezdődött a 63 szobás El Rancho nevű kaszinó megnyitásával.

8. A Las Vegasra ma oly jellemző esküvő-biznisz szintén az 1940-es években startolt. Párok ezrei keresték fel a várost, hogy örök hűséget esküdjenek egymásnak. Las Vegas kápolnái eredeti helyszínt nyújtottak az egybekelni vágyóknak, akik szinte azonnal az oltár elé állhattak.

9. Az 1950-es és a 60-as évek folyamán nemcsak a szerencsejáték, hanem az atombomba miatt is nagyszámú látogató özönlött a városba. A közeli nevadai nukleáris kísérleti telepen felrobbantott bombáknak köszönhetően, a Las Vegasban tartózkodók gyakran csodálhatták meg az atomrobbanások során keletkező gombafelhőket.

10. A megaszállodák és -kaszinók kora 1989-ben kezdődött a Mirage szálloda és szerencsejáték komplexum megnyitásával. Az épület a maga 3400 szobájával korának legnagyobb hotelje volt.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

10 tény Las Vegas történelméből

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra