Múlt-kor.hu

„Uraim, ez nem béke, ez húsz évre szóló fegyverszünet!”

„Uraim, ez nem béke, ez húsz évre szóló fegyverszünet!”

2015. február 5. 13:07

A Tranzit.hu Közhasznú Egyesület kétnapos, aktív részvételt kívánó történelmi workshopot szervez középiskolai történelemtanárok számára, amely az első világháborút lezáró békeszerződéseket játssza újra. 

Az egyesület a 2015-ös év folyamán nemzetközi együttműködés részeként valósítja meg az Emlékek háborúja című programsorozatot (kurátorok: Hegyi Dóra és László Zsuzsa), amely az emlékezetpolitika és a közösségi történelmi emlékezet összefüggéseit vizsgálja a trianoni békeszerződés esetéből kiindulva. Ennek a programsorozatnak az egyik első fontos mérföldköve a békeszerződés újratárgyalásáról szóló tervjáték, amelyet majd egy nemzetközi konferencia követ 2015 májusában.

A berlini Collegium Hungaricum 2014 májusában a német planpolitik csoport közreműködésével többnapos konferenciát szervezett európai országokból érkező 30 fiatal számra, angol nyelven. A program során először eljátszották a Párizs környéki béketárgyalásokat (Versailles, St. Germain, Trianon) a megadott anyagok alapján, viszonylagos történelmi hűséggel, de mindenkinek a sajátjától eltérő nemzetet kellett képviselnie. Utána újratárgyalták a békeszerződéseket, nyitott végkimenettel, arra koncentrálva, hogy a központi hatalmak érdekeinek figyelembevételével meg lehetett-e volna teremteni egy stabilabb európai politikai rendet. (Készült erről egy rövidebb, 7 perces és egy hosszabb, 33 perces videó angolul.)

Ezt a programot adaptálják most magyar nyelven, középiskolai történelemtanárok részvételével. A szervezők a tervjáték lebonyolításával olyan kérdésekre keresik a választ, hogy a magyar társadalomban mind a mai napig hogyan vonódnak be az érzelmek az eseményekre való emlékezésbe. Milyen következménye van annak, hogy ez a - Magyarország számára tragikus - történelmi esemény évtizedeken át nem vált nyilvános társadalmi viták tárgyává. A tabuizált elhallgatás és a politikai kisajátítás okán a trianoni békeszerződés traumaként öröklődött át a következő generációk számára.

A szervezők vállalkozó kedvű történelemtanárokat keresnek, akik szívesen eljönnek egy kétnapos workshopra, készek belehelyezkedni más nemzetek érdekképviseletébe és érvelni az érdekükben, illetve kíváncsiak egy alternatív történelmi végkifejletre a béketárgyalások kapcsán.

A tervjáték Budapesten lesz, 2015. április 17-18-án (péntek-szombat), az egyesület a vidéki résztvevők számára biztosítja az utazási és a szállásköltséget. 

További információ itt és itt

„Uraim, ez nem béke, ez húsz évre szóló fegyverszünet!”

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2019. tavasz: A vörösterror 133 napja

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra